Vágólapra másolva!
Tizenhat lengyel futballszurkolót ítéltek el gyorsított eljárásban a litván fővárosban annak nyomán, hogy a hétvégén félbeszakadt a Vetra Vilnius-Legia Warszawa Intertotó-kupa-mérkőzés.

A hazaiak egy félidő után 2-0-ra vezettek, amikor a vendégtáborból több százan - fémrudakkal és kövekkel felfegyverkezve - berohantak a játéktérre, és összeakaszkodtak a rendőrökkel. A tömegverekedésben egy rendfenntartó és öt szurkoló megsérült, mintegy száz lengyel drukkert vettek őrizetbe, többségüket a kihallgatás után szabadon engedték.

Kedden a vilniusi bíróság hét személyt egytől öt napig terjedő elzárásra ítélt, további kilencet pedig pénzbüntetéssel sújtott. Az érintetteknek mintegy húszezer forintnak megfelelő litast kell megfizetniük.

Az európai szövetség (UEFA) később határoz a találkozó sorsáról.

http://www.youtube.com/v/82rOVjaYXwg

Leszek Miklas, a Legia elnöke szigorú fellépést ígért a vétkesek ellen. "Gondunk lesz rá, hogy ezek a banditák soha többet ne tehessék be a lábukat a stadionunkba. Alaposan kielemezzük a videofelvételeket, és addig nem nyugszunk, amíg meg nem lakolnak. Az ilyen embereknek semmi keresnivalójuk egy normális társadalomban" - nyilatkozott hétfőn.