Vágólapra másolva!
Huszti Szabolcs első németországi idényében máris meghatározó játékosa lett a Hannover csapatának, és bár saját elmondása szerint is pályafutása legjobb szezonján van túl, szeretne tovább javulni, hogy egyszer álmai bajnokságában, a Primera Divisiónban szerepelhessen. A középpályás az elmúlt idényéről és a hannoveri élményekről mesélt az [origo]-nak adott videóinterjújában.

Hogy Husztinak jól sikerült a beilleszkedés a német gárdába, azt jól mutatja, hogy harmincegyszer lépett pályára a Bundesligában, és mindannyiszor kezdőként.

"Ki merem jelenteni, hogy ez volt pályafutásom legjobb éve, de azért szeretném, ha nem maradna így, és lenne még sokkal jobb. Nem vagyok teljesen elégedett magammal, rendszeresen csináltam hibákat, voltak rosszabb meccseim, de azért akadtak jók is" - nyilatkozta a ballábas középpályás.

Filipovic Vladan, a játékos menedzserének szavai is azt támasztották alá, hogy Husztival hosszútávon számolnak a Hannovernél, mert bár a szerződése még 2009-ig érvényes, a vezetők már a folytatásról szeretnének beszélni. Az is kiderült, hogy vannak érdeklődök, de mind Huszti, mind Filipovic azon a véleményen van, hogy egyelőre az a fontos, hogy jelenlegi állomáshelyén rendszeresen játéklehetőséghez tud jutni.

A ferencvárosi nevelésű játékos szeretne a későbbiekben feljebb lépni, annak ellenére, hogy jól érzi magát a Hannovernél, és nagy álma, hogy egyszer kipróbálhassa magát a spanyol pontvadászatban. Hogy a Bundesligát miben tartja jobbnak a többi nagy európai bajnokságnál, az kiderül, ha kattint, és megnézi a videót.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=eqH9JjFLYJlOe6MV

Szerdán a Kaiserslauterntől a Karlsruhéhoz igazolt Hajnal Tamás értékelését hallgathatják meg.