Vágólapra másolva!
Felemás idényt zárt a Girondins Bordeaux, hiszen a klub rontott az egy évvel korábbi helyezésén, és csak hatodik lett a francia pontvadászatban, ugyanakkor öt év után ismét nyert valamilyen trófeát a ligakupa elhódításával. A vezetőség marasztalta is a trénert, a brazil Ricardo Gomest, aki azonban elfogadta az AS Monaco ajánlatát, így a Bordeaux-nak új szakvezetőt kellett keresnie - a megoldás pedig az a Laurent Blanc lett, aki korábban sehol sem dolgozott vezetőedzőként.

A Girondins nagyon sokat köszönhet Ricardónak, hiszen a brazil szakember érkezése előtti idényben a klub kis híján kiesett a legjobbak közül, a dél-amerikai mester irányításával viszont rögtön a második helyre futott be. Azt a szezon előtt is sejteni lehetett, hogy ezt a teljesítményt szinte lehetetlen lesz megismételni, főleg, hogy nem csak a hazai, hanem a nemzetközi porondon is bizonyítania kellett a gárdának, de ehhez képest a Bordeaux remekül tartotta magát.

A bajnokságot ugyan gyengébben kezdte a csapat, és még februárban is csak a kilencedik helyet foglalta el, de a Bajnokok Ligájában becsülettel helytállt, és a harmadik helyet szerezte meg csoportjában, és így az UEFA-kupában folytathatta szereplését.

A téli átigazolási időszakban ráadásul tovább erősített a klub, hiszen megszerezte a Szpartak Moszkva argentin csatárát, Fernando Cavenaghit, illetve az RC Lens brazil szélsőjét, Jussiét. Kettejük közül inkább az utóbbi kapott több játéklehetőséget, de mindketten két gólt értek el tavasszal, és a csapat megindult felfelé a tabellán, miközben a ligakupában is bejutott a döntőbe. Utóbbi sorozat fináléjában a bajnok Olympique Lyon volt az ellenfél, vagyis nem a Girondins számított favoritnak, de a bordeaux-iaknak sikerült megnyerniük a találkozót, és ezzel egyrészt öt év után ismét bővítették dicsőséglistájukat, másrészt pedig a bajnoki helyezéstől függetlenül kiharcolták az UEFA-kupa-részvételt.

Más kérdés, hogy az együttesnek még arra is volt esélye, hogy ismét a dobogón fejezze be a Ligue 1-t, vagyis megint odaérjen a Bajnokok Ligájára. A csapat négy fordulóval a pontvadászat zárása előtt, az RC Lens legyőzését követően még a második pozíciót foglalta el, azonban az utolsó mérkőzéseket nagyon elrontotta, hiszen négy összecsapáson mindössze két pontot szerzett, és így egészen a hatodik helyig csúszott vissza. Ezzel együtt a ligakupa megnyerése miatt az idényt inkább sikerként könyvelték el az egyesületnél, és bíztak benne, hogy a következő szezonban megint versenyben lesz a dobogóért a csapat - Ricardóval a kispadon.

Éppen ezért meglepetést keltett, amikor kiderült: a brazil mester távozik a klubtól, mégpedig az AS Monaco kedvéért. A nagyhercegség csapata csak kilencedik lett a pontvadászatban, de a vezetőség szeretné, ha az együttes ismét ott lenne az élmezőnyben, és az ő szempontjukból maximálisan érthető, hogy Ricardóban látták a megoldást - az már kevésbé, hogy a szakember miért mondott igent nekik (a válasz alighanem az anyagiakban kereshető). A bordeaux-iak mindenesetre nem gördítették akadályt a távozása ellenére, elengedték a trénert, akinek pedig még két évig szóló szerződése volt.

A Girondins elnöke valószínűleg azért ment bele ilyen könnyen Ricardo távozásába, mert megvolt a jelöltje a kispadra, hiszen egy nappal később kinevezte az új szakvezetőt Laurent Blanc személyében. Az egykori világ- és Európa-bajnok középhátvéd már évekkel ezelőtt megszerezte az edzői diplomát, és az elmúlt pár esztendőben sok klubbal kapcsolatba hozták az FC Nantes-tól az Olympique Marseille-ig, sőt, 2004-ben a francia válogatottnál is felmerült a neve - ám végül sehol sem alkalmazták. Most viszont igen, és annak érdekében, hogy tapasztalatlansága ne okozzon gondot, Jean-Louis Gasset személyében egy rutinos szakvezetőt neveztek ki mellé asszisztensnek. Gasset korábban az SC Montpellier-t, az SM Caent és az FC Istres-t is vezette a Ligue 1-ben, és Blanc-t is jól ismeri, hiszen az 1980-as évek elején együtt játszott vele a Montpellier-ben.

A kérdés már csak az, hogy Blanc milyen játékoskerettel dolgozhat majd, hiszen egyelőre csak annyi bizonyos, hogy az eddig csak kölcsönben lévő Jussiét végleg megszerezték a Lenstól, illetve a veterán védő, David Dzsemmali meghosszabbította szerződését.

A legfontosabb feladatnak néhány futballista megtartása tűnik, hiszen mind Rio Mavubának, mind Fernandónak vannak kérői külföldről: a két védekező középpályás a France Football osztályzatai alapján a Bordeaux két legjobbja volt az előző szezonban. Rajtuk kívül még Julien Faubert és Maruan Csamak lehet kapós a játékospiacon, a Bordeaux esetleges erősítéseiről pedig egyelőre semmit sem lehet tudni - igaz, Blanc-t még csak egy hete nevezték ki.