Vágólapra másolva!
A Fővárosi Ítélőtábla is Pintér Attilának adott igazat a Ferencváros elleni perben, az első fokú bírósági ítéletben szereplő 45,9 millió forintos kártérítési összeget azonban jelentősen csökkentette.

A jogerős határozat szerint a trénert 8,925 millió forint plusz ennek az összegnek 2004. október elsejétől számított kamata illeti meg. A zöld-fehér klubnak 15 napon belül kell fizetnie.

Forrás: MTI

2004-ben, a bajnoki cím megnyerésekor még népszerű volt az edző az Üllői úton

Pintér - akit 2004 júniusában a bajnokság és a Magyar Kupa megnyerése után menesztettek a labdarúgócsapattól - fizetése elmaradása miatt perelte be az FTC-t, amely fellebbezett a tavaly novemberben született első fokú ítélet ellen.

Szintén a zöld-fehérekkel kapcsolatos hír, hogy a jelenlegi első ember Dámosy Zsolt, valamint Sipos Jenő után az elnökségbe beválasztott Hermány Csaba sem akar a klub elnöke lenni. Az egyesület honlapján olvasható vele készült interjú szerint a csütörtöki választáson legtöbb szavazattal az elnökségbe került Hermány, a futballcsapatot működtető FTC zRt. vezetője két ok miatt nem vállalná el a feladatot.

"Egyéb elfoglaltságaim miatt az FTC zRt. vezetése mellett biztosan nem férne bele a klubelnöki pozíció. De elvi okokból sem lennék az FTC elnöke. Korábban, még Furulyás János, majd Ináncsy Miklós elnöklése idején is azon a véleményen voltam, hogy nem tartom szerencsésnek, ha a két posztot ugyanaz a személy tölti be, azaz más kell, hogy vezesse a labdarúgó rt.-t és az egyesületet is."

A sportvezető a hétfői elnökválasztással kapcsolatban annak a reményének adott hangot, hogy Dámosy Zsolt addig átgondolja csütörtöki döntését és mégis harcba száll az elnöki posztért. Hozzátette, ennek érdekében személyesen is beszél majd a klubot tavaly szeptember 27-e óta irányító Dámosyval.

Dámosy azzal indokolta elhatározását, hogy nem tudna eredményes munkát végezni. Jakabházy László nevét említette, róla azt mondta, hosszú ideje kívülről ostorozza a klubot, ezért nem biztos benne, hogy elnökségi tagként megfelelő módon tudja segíteni az egyesületet. A klub hivatalos honlapján Dámosy elsőszámú kihívójának tartott Sipos Jenő is úgy nyilatkozott, hogy nem kíván elnök lenni. Elhatározását egyéb elfoglaltságaival magyarázta.