Vágólapra másolva!
Az UEFA-kupa történetének első spanyol házidöntőjére kerül sor Glasgow-ban, a Hampden Parkban, ahol eddig hispán gárda még sohasem veszített európai kupafinálét - ez a sorozat most biztosan véget ér. A Sevilla FC a Real Madrid után a második egyesület lehet, amely megvédi címét az UEFA-kupában, míg az RCD Espanyol története első nemzetközi diadalát szerezheti meg.

Ugyan az UEFA-kupában még nem fordult elő, hogy két hispán együttes találkozott volna a döntőben, a sorozat jogelődjében, a VVK-ban háromszor is történt hasonló eset. 1962-ben a Valencia CF az FC Barcelonát győzte le, két évvel később a Real Zaragoza a Valencia ellen diadalmaskodott, míg újabb két esztendő elteltével a Barca a Zaragoza ellen hódította el a trófeát. Barcelonai együttes most is érdekelt a fináléban, igaz, nem a sikeresebb FC Barcelona, hanem az RCD Espanyol, amely akár alaposan meg is fricskázhatja a "nagy testvért": amennyiben a Barca elbukja a bajnokságot, az Espanyol pedig elhódítja az UEFA-kupát, akkor 1940 után először fordulna elő, hogy két klub közül a kisebbik a sikeresebb egy adott szezonban.

A bajnoki helyezésben ez persze nem nyilvánul meg, hiszen az Espanyol jelenleg csak 12. a bajnokságban, de a csapat az utóbbi hetekben már nem annyira a Primerára, mint inkább a nemzetközi porondra koncentrált. Mégpedig meglehetősen sikeresen, hiszen a barcelonai együttes ebben a sorozatban 14 mérkőzésen keresztül veretlen maradt, és döntetlent is csak háromszor játszott. Ráadásul a kék-fehérek ezt látványos támadójátékkal érték el, a 14 találkozón összesen 32 gólt szereztek, amivel a legeredményesebb gárdának számítanak a kiírásban, és a góllövőlista vezetője is tőlük kerül ki az uruguayi Walter Pandiani személyében.

A dél-amerikai támadó remek formáját bizonyítja, hogy a hét végén a Real Madrid ellen idegenben ért el mesterhármast, de még így is akad olyan spanyol forrás, amely szerint nem lesz ott a kezdő tizenegyben. Az AS információi szerint ugyanis az Espanyol szakvezetője, Ernesto Valverde csak egy csatárral küldi pályára együttesét, ez a támadó pedig a csapatkapitány Raúl Tamudo lenne. Ez az óvatosság mindenesetre nem lenne jellemző a mesterre, így valószínűbb, hogy Tamudo mellett Pandiani is ott lesz a pályán, hiszen az uruguayi eddig csupán egyetlen találkozót hagyott ki az UEFA-kupában, azt is eltiltás miatt. Az Espanyol játékosainak aligha lesz külön motivációra szükségük, de azért nem árt figyelembe venni, hogy az együttes csak az UEFA-kupa megnyerésével kvalifikálja magát a nemzetközi porondra.

Forrás: EPA

Nézzék csak Ramos tekintetét! Lennének Valverde helyében?

A Sevilla FC-nek utóbbitól nem kell tartania, hiszen a piros-fehérek a következő szezonban alighanem BL-résztvevők lesznek - a kérdés már csak az, hogy milyen jogon. A sevillaiak ugyanis még mindig versenyben állnak a Primera División aranyérméért, bár jelenleg csak a harmadik pozíciót foglalják el, két ponttal lemaradva a Real Madrid és az FC Barcelona mögött. Ráadásul a klub a Spanyol Kupában is bejutott a döntőbe, vagyis akár egyedülálló módon triplázhat is. Ehhez jön még az a tény, hogy a Sevilla jelenleg címvédő az UEFA-kupában, márpedig ezt a trófeát eddig csak egyetlen klubnak sikerült megvédenie: a Real Madridnak 1986-ban.

Forrás: EPA

Pandiani remek formája sorsdöntő lehet...

Juande Ramos, a Sevilla FC szakvezetője (aki a 2002-2003-as szezon elején rövid ideig az Espanyol trénere is volt) rendkívül bő keretből válogathat, és egyedül az eltiltott francia védő, Julien Escudé nem áll rendelkezésére, így nehéz megtippelni, hogy milyen tizenegyet küld pályára. Érdekes módon itt is felröppent a taktikai módósítás lehetősége: a Sevillánál a másik spanyol sportnapilap, a Marca vetette fel, hogy a tréner esetleg a 4-4-2 helyett a 4-5-1-es szisztémát alkalmazza. Mivel azonban ebben a szezonban ez még sohasem fordult elő, ez valóban nagy meglepetés lenne, sokkal valószínűb, hogy az andalúzok a megszokott rendszerben szerepelnek majd. Bizonytalanság persze így is akad: csak megtippelni lehet, hogy a csatársorban Frédéric Kanouté társa Luís Fabiano vagy Alekszandr Kerzsakov lesz (hírek szerint az orosz lesz a kiválasztott), vagy hogy a középpálya bal oldalán Antonio Puerta, esetleg Adriano Correia szerepel majd, sőt, azt a lehetőséget sem lehet kizárni, hogy mindketten játszanak - ez esetben Puerta a balhátvéd szerepkörét töltheti be.

Forrás: EPA

... akárcsak Kanouté zsenialitása

A két csapat egyébként ebben a szezonban már kétszer találkozott egymással: decemberben Barcelonában az Espanyol nyert 2-1-re, míg áprilisban Sevillában a hazaiak 3-1-re verték a katalánokat. Utóbbi eset volt egyébként az első, hogy a Sevilla Juande Ramosszal a kispadon nyerni tudott az Espanyol ellen, az összesített mérleget tekintve azonban a Sevilla áll jobban: eddigi 118 bajnokijukból 55-öt nyertek meg az andalúzok, és "csak" 42-et a barcelonaiak - vagyis 21 döntetlen született.

A várható kezdőcsapatok:
RCD Espanyol:
Gorka Iraizoz - Zabaleta, Jarque, Torrejón, David Garcia - Rufete, De la Pena, Moisés Hurtado, Riera - Raúl Tamudo, Pandiani. Edző: Ernesto Valverde.
Sevilla FC: Palop - Daniel Alves, Javi Navarro, Dragutinovic, David - Jesús Navas, C. Poulsen, Renato, Puerta - Kerzsakov, Kanouté. Edző: Juande Ramos.