Vágólapra másolva!
Bírósági döntés alapján hirdethetnek győztest a svájci labdarúgó-bajnokságban. Harminc forduló után az FC Zürich áll az élen, három ponttal megelőzve az FC Baselt, de előfordulhat, hogy az éllovastól két pontot hamarosan levonnak.

Az FC St. Gallen ugyanis a lausanne-i székhelyű nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordult, mivel a labdarúgó-szövetség megváltoztatta a Zürich elleni egyik mérkőzésének az eredményét.

A pályán gól nélküli döntetlen született, utóbb viszont az illetékesek 3-0-s eredménnyel a Zürich javára írták a meccset, álláspontjuk szerint ugyanis a St. Gallenben jogosulatlanul szerepelt egy játékos az utolsó 26 percben.

Az elmarasztalt klub elöljárói azzal védekeznek, hogy előzetesen több szövetségi vezetővel is konzultáltak, és ők azt mondták, a szóban forgó futballista pályára küldhető, mivel egy találkozóra szóló eltiltását nem a felnőttek, hanem a 21 éven aluliak mérkőzésén elkövetett szabálytalansága miatt kapta.

A St. Gallen-iek úgy vélik, hamar kiderül az igazuk, ha pedig így lesz, a Zürichnek egy pontra csökken az előnye a Basellel szemben. Ez meglehetősen sovány lenne, különösen annak figyelembe vételével, hogy az éllovas a bajnokság felénél még nyolccal vezetett.