Vágólapra másolva!
A Király-kupa elődöntőjének első felvonásán a Barcelona 5-2-re verte a Getafét, a hazaiak legjobbja Lionel Messi volt, aki adott egy gólpasszt Xavinak, majd kétszer maga is eredményes volt, első góljánál sokaknak Diego Maradona 1986-os vébén bemutatott szenzációs találata jutott eszébe, amelyet az angoloknak lőtt.

A 17. percig tartotta magát a Getafe a Nou Campban, ekkor Messi vette észre a 16-osnál érkező Xavit, aki fordulás közben vette át a labdát, majd úgy lőtt a bal sarokba, hogy egy vendégjátékos lábát is súrolta a játékszer. A 28. percben mindenki a fejét fogta, Messi a saját térfeléről indult el, kicselezett két embert, majd kivágott egy 30 méterest sprintet, ekkor újabb három vendégjátékost bolondított meg, így szembetalálta magát Luis García kapussal, aki mellett elhúzta a labdát, és éles szögből, jobbal emelt a becsúszó védő fölött a kapuba.

Nem volt még vége a Messi-mágiának, az argentin klasszis Deco passza után duplázott, ez sem volt csúnya, igaz, most csak egy ellenfelet játszott át, de aztán úgy lőtte ki a bal felsőt egy lövőcsel után, ahogy kevesen tudják.

A háromgólos előny elaltatta a Barcát, és a szünet után egy feltüzelt Getafe jött ki a pályára, Casquerro kipattanó szabadrúgása után Güiza szépített, majd ugyanő a két perccel később született második gólból is kivette a részét, jobbról passzolt középre, ahol Del Moral két védő figyelmét is lekötötte, így Nacho üresen érkezett, igaz, szerencséje volt, mert a becsúszó Zambrottáról pattant be a labda.

http://www.youtube.com/v/1UvrA7L-CEY

Gudjohnsen gyorsan válaszolt, az izlandi Márquez csúsztatása után belsőzött a kapu közepébe, aztán Eto'o is feliratkozott a góllövők közé, Xavi átadása után már a kameruni átvétele is tapsot érdemelt, a lövés meg aztán főleg.

A május 9-i viszavágót így háromgólos előnnyel várhatja a Barcelona, a másik ágon a Deportivo és a Sevilla randevúzik, az első találkozót csütörtökön 21 órától rendezik La Corunában.

Király-kupa, elődöntő, első mérkőzés:
Barcelona - Getafe 5-2 (3-0)
gól:
Xavi (17.), Messi (28., 44.), Gudjohnsen (61.), Eto'o (74.), illetve Güiza (57.), Nacho (59.)