Vágólapra másolva!
Az Arsenal és a listavezető Manchester United is könnyedén nyerte korábbról elhalasztott mérkőzését az angol labdarúgó-bajnokságban.

Az Arsenal 1-1-es félidőt követően, remek hajrával 3-1-re legyőzte a Manchester Cityt, és ezzel egy ponttal megelőzte a Liverpoolt, azaz dobogóra került a Premiershipben - igaz, a Vörösök még csak 33 meccset játszott az Ágyúsok 34 találkozójával szemben.

A Manchester Unitednek igyekeznie kellett, hiszen a Chelsea ott lohol a nyakában, a két Bajnokok Ligája-elődöntős együttes között 32 játéknap után, kedd este előtt mindössze három pont volt a különbség. Alex Ferguson csapata azonban a bepótolt bajnokin nem hibázott, így újfent jelentős differenciával vezet londoni riválisa előtt (persze itt is "meccselőny" van a Chelsea-nél).

Ráadásul remek játékkal diadalmaskodtak a Vörös Ördögök az Old Traffordon, s már a negyedik percben vezetéshez jutottak. Ekkor az élete formájában focizó Cristiano Ronaldo három védő között álompasszal ugratta ki a Roma elleni BL-meccsen duplázó Michael Carricket, aki az ötös jobb sarka tájékáról szépen emelte át a labdát Patrick Kenny kapus felett.

A második játékrészben tán még szebb gólt szereztek a hazaiak, Ryan Giggs 30 méteres passzát tanárian vette át Wayne Rooney, majd - a másik kapu előtt, de egyébként - ugyanonnan, mint Carrick, bevágta a labdát a kapuba.

A hajrában lőtt egy óriási kapufát a Sheffield, de a sérült Edwin van der Sart helyettesítő, korábbi Gera Zoltán-csapattárs Tomasz Kuszczaknak ezzel már nem kellett foglalkoznia, a végeredmény 2-0 maradt. A vendég United szurkolói a meccs után csak azért bosszankodtak, mert Gabriel Heinze "bünetőt érő" mozdulatánál néma maradt Rob Styles sípja.

Sir Alex meg azért mérgelődhetett, mert az első félidőben újabb védője dőlt ki a sorból, Patrice Evra egy ideig nem biztosan nem lesz bevethető, ráadásul a védelem első számú tagjai mind maródiak.

Május 9-én lesz a "bajnoki döntő", a Chelsea a Manchester Unitedet fogadja a Stamford Bridge-en, és ha ott José Mourinho legényei nyernek - és persze előtte utána nem hibáznak a felek -, akkor jöhet a számolgatás. Emiatt nem kell félniük Ryan Giggséknek, mivel sokkal jobb a gólkülönbségük a címvédőnél.

A két csapat szurkolói 10 napot sem pihenhetnek majd a rangadót követően, hiszen május 19-én a Wembleyben, az FA-kupa fináléjában is a két gigagárda néz majd farkasszemet, arról pedig ne is beszéljünk, hogy 23-án Athénban akár BL-döntőt is játszhat egymással az angol liga két kirakatcsapata. (Ehhez persze a 2005-ben egymás ellen döntőző Liverpoolnak és Milannak is lesz még egy-két szava...)

Premier League, a 25. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
Arsenal - Manchester City 3-1 (1-1)
gól: Rosicky (12.), Fabregas (73.), Baptista (80.), illetve Beasley (41.)

Premier League, a 33. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
Manchester United - Sheffield United 2-0 (1-0)
gól: Carrick (4.), Rooney (50.)

A szerdai program:
Blackburn Rovers - Watford 21 ó
FC Liverpool - Middlesbrough 21
West Ham United - Chelsea 21.

[origo]