Vágólapra másolva!
Sorozatunk történetében első ízben kalauzoljuk el olvasóinkat a labdarúgás őshazájába, Angliába. Éppen a fenti státuszból adódóan Nagy-Britanniában nagyon kevés klub felel meg kritériumainknak, hiszen története során egy valamirevaló klub azért legalább egy-két bajnoki címet, kupagyőzelmet bezsebel, nem beszélve a nemzetközi sikerekről. Nos, nem feltétlenül, hiszen a Stoke Citynek ez nem adatott meg.

A klub azonban csak a szigetországon kívül szorul bemutatásra, mivel Nagy-Britanniában nagyon jól ismerik. Nem véletlenül, hiszen a Stoke FC-t 1863-ban alapították, így az egy esztendővel korábban fundamentált Notts County FC után a világ második legrégebbi, működő profi futballklubja.

A 230 ezer lakosú Stoke-on-Trentben (hat régi város föderációja) született 1850-ben Edward Smith, a Titanic kapitánya; 1941-ben John Madejski, a Reading FC tulajdonosa, a klub stadionjának névadója; valamint 1974-ben Robbie Williams, napjaink egyik legnagyobb popsztárja.

A klub közel másfélszáz éves históriáját még óriási túlzással sem lehetne egy sikertörténetnek nevezni. A Stoke City ugyan tradicionális egyesület, ám legnagyobb diadalának kétségkívül az 1972-es ligakupa-győzelem számít, amely a klubtörténet legsikeresebb időszakára datálódik, hiszen a Stoke 1971-ben és 1972-ben is elődöntőt játszott az FA-kupában. (Korábban ez csak egyszer, 1899-ben adatott meg a piros-fehéreknek.)

Az 1974-75-ös idényben a tabella ötödik helyén zárt a gárda, mindössze négy ponttal gyűjtött kevesebbet mint az aranyérmes Derby County. Bajnoki címet csak a másodosztályban ünnepelhetett az egylet, ott is mindössze háromszor (1933, 1963, 1993).

A klub jelenleg a The Championshipben, az angol labdarúgás második vonalában szerepel, ahol a walesi Tony Pulis által irányított gárda a középmezőny tagja. A magyar válogatottban is pályára lépett Vass Ádámnak olyan klubtársai vannak, mint Jonathan Fortune, Lee Hendrie, Salif Diao, Dominic Matteo, Rory Delap vagy Vince Péricard.