Vágólapra másolva!
Nem túl gyakori, hogy egy a féltávnál még az ötödik helyen állt csapatnak hat fordulóval a bajnokság zárása előtt kiesési problémái legyenek, de a Hertha BSC idei pocsék teljesítményével éppen ezt mondhatja el magáról. Ennek eredménye edzőcsere lett, hiszen a berliniek menesztették Falko Götzöt, hátha az amatőrcsapattól érkezett Karsten Heine képes felrázni a gárdát, amelynél a korábbi kiváló csapategység megbomlani látszik.

Az előző esztendő végén még úgy tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben van a fővárosi klubnál, hiszen annak ellenére, hogy a berliniek a nyáron eladták legjobbnak tartott játékosukat, a brazil Marcelinho Paraíbát, aki az előző években rendre kulcsembere volt a csapatnak, a Hertha BSC féltávnál az ötödik helyen állt a tabellán, és még a német kupában is versenyben volt.

Utóbbinak azért volt nagy jelentősége, mivel a torna döntőjét hagyományosan Berlinben rendezik, és a klubnak mindig is nagy álma volt, hogy "hazai" pályán játszhasson finálét a DFB-kupában. A gárdában ráadásul a költségcsökkentés jegyében (hiszen a korábbi nagy igazolások nyomán az egyesület jelentős adósságokba verte magát) több saját nevelésű labdarúgó is szerepelt, és ez külön tetszett a szurkolóknak.

A télen mindenesetre újabb két fiatal játékos került fel a felnőtt keretbe Jerome Boateng és Christopher Schorch személyében (igaz, Samuel Okoronkwo és Christopher Samba viszont távozott, utóbbit némi meglepetésre a Blackburn Rovers vette meg félmillió euróért), sőt, még egy ismert labdarúgóval is sikerült erősíteni. A brazil Sao Paulo FC-től ingyen megszerzett Mineiro szerepelt a 2006-os vébén, és korábbi csapatával Libertadores-kupát, illetve klubvilágbajnokságot nyert, tehát jó fogásnak ígérkezett.

A tavaszi szezon egy VfL Wolfsburg elleni hazai győzelemmel kezdődött, és bár a Hannover '96 elleni idegenbeli 0-5-ös vereség kínos volt, ezt követően a Hamburger SV-t otthon sikerült megverni (a győztes találatot ráadásul éppen Mineiro szerezte), így az együttes tartotta magát az ötödik helyen. Február harmadika óta azonban a hamburgiak egyetlen mérkőzést sem tudtak nyerni, és ami még szomorúbb volt a számukra, a német kupából is kiestek - a legjobb négy közé kerülésért a VfB Stuttgart búcsúztatta őket.

Az idő tájt a klub vezetősége, a menedzser Dieter Hoeness-szel az élen, még váltig állította, hogy csak kisebb hullámvölgyről van szó, amelyből hamarosan kilábalnak, az eredmények azonban csak nem javultak, és a legutóbbi, Arminia Bielefeld elleni találkozó előtt már sorsdöntő összecsapásról beszéltek a klubnál. Miután pedig ezt sem sikerült megnyerni, Falko Götz 2008-ig szóló szerződését azonnali hatállyal felbontották.

A szakértők szerint a berliniek visszaesésének fő oka az, hogy a korábban az együttes legnagyobb erejének tartott csapategység megbomlott. Götz az ősszel nem nagyon módosított a taktikán, általában tartotta magát a 4-4-2-höz, a középpályán a rombusz-alakzatot alkalmazva, azonban tavasszal a gyenge eredmények láttán mintha kapkodni kezdett volna. Próbálkozott az egycsatáros felállásal (éppen a kupában, ki is esett a gárda), és a 4-4-2-t is többször megvariálta, kevés sikerrel.

Ehhez jött még az, hogy egyes posztokon több embert is kipróbált, részben kényszerű okokból: a játékmester Yildiray Bastürk például sérülése miatt sokat hiányzott, és ebben a pozícióban megfordult Andreas Neuendorf, Kevin-Prince Boateng és Gilberto is - utóbbi egyébként volt balhátvéd és bal oldali középpályás is.

Természetesen a futballistáknak is nagy szerepük volt a rossz eredményekben: jellemző adat, hogy a Hertha BSC-nél egyetlen klub sem kapott több sárga lapot (szám szerint 67-et), és a kiállítások terén is csak a Bayer Leverkusen előzi meg a berlinieket. A védelemből Josip Simunic és Sofian Chahed is kétszer-kétszer kapott piros lapot, így ebben a csapatrészben Götz már csak ezért sem maradhatott az állandóságnál.

És ahogy romlottak az eredmények, úgy lett egyre rosszabb a hangulat a csapaton belül, megindult a klikkesedés (egyes források szerint az idősebbek és a fiatalok között nem teljes az összhang), és a korábbi gólvágó, Marko Pantelics is a kritikák kereszttüzébe került. A szerb támadó az első idei forduló óta nem volt eredményes, de azóta is kihagyhatatlan a kezdő tizenegyből, ám csapattársai szerint nem elég önkritikus, mindig másban keresi a hibát, a pályán gesztikulál, mutogat, reklamál - ahelyett, hogy visszamenne védekezni.

A Götz helyére került Karsten Heinének tehát nem lesz könnyű dolga, hiszen immár nem az európai kupaszereplés, hanem a kiesés elkerülése a tét. A Bundesliga mezőnye rendkívül szoros, a hetedik VfL Wolfsburg és a már kieső helyen álló Arminia Bielefeld között csak öt pont a differencia. A Herthának a hátralévő hat összecsapásából négyszer közvetlen riválisa ellen kell játszania, vagyis alapvetően saját kezében van a sorsa - kérdés, hogy a korábban csak alacsonyabb osztályoknál tevékenykedett mester, aki 2004 óta dolgozott a berliniek amatőrcsapatánál, fel tudja-e rázni a csapatot.

www.global-soccer.eu