Vágólapra másolva!
A német futballélvonalban szereplő Borussia Dortmund klubvezetése ajánlatot tett a csapat korábbi edzőjének, Ottmar Hitzfeldnek, hogy az idény végén újból vegye át az együttes irányítását. A Borussia vezetői hétfőn azonnali hatállyal szerződést bontottak Bert van Marwijkkal.

A korábban a sárga-feketékkel két bajnoki címet és egy Bajnokok Ligája-győzelmet begyűjtő szakember neve azután merült fel a lehetséges trénerek sorában, hogy a jelenleg hivatalban lévő vezetőedző, a holland Bert van Marwijk a hónap elején bejelentette: az idény végén távozik.

"Igen, igaz. Valóban ajánlatot tettünk Hitzfeldnek. Várunk a válaszára" - mondta Hans-Joachim Watzke, a Dortmund elnöke.

Hitzfeld hétfőn reagált is - elutasítóan. "Az ajánlat megtisztelő. Alaposan meg is fontoltam, de végül úgy döntöttem, nemet mondok és nem térek vissza a Borussiához" - így a szakember, aki részletekkel nem szolgált elutasító válaszának miértjét illetően.

Forrás: EPA

Hitzfeld 1995-ben és 1996-ban volt bajnok a Dortmunddal, s 1997-ben nyerték meg együtt a BL-t. A Ruhr-vidéki együttes jelenleg 22 ponttal a kilencedik helyen áll a 18 csapatos Bundesligában.

A történethez újabb fejezetet csatolva hétfőn délután a Borussia vezetői bejelentették: nem várják meg a szezon végét, hanem azonnali hatállyal szerződést bontanak az 54 éves holland mesterrel, van Marwijkkel, aki 2004 júniusában, a Feyenoordtól érkezett a klubhoz.