Vágólapra másolva!
A svájci Nyonban kisorsolták a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek párosítását, a címvédő Barcelona a Liverpoollal került össze, míg a Real Madrid és a Bayern München sokadszorra keresztezte egymás útját az egyenes kieséses szakaszban.

José Mourinho egykori sikercsapatával, a Portóval került szembe, a Chelsea karizmatikus trénere a nemzetközi porodon éppen a luzitán gárdával tette le a névjegyét, amellyel előbb UEFA-kupát, majd BL-t nyert, a londoniakkal egyelőre még várat magára Európa meghódítása, most első lépésként a Portón kéne túljutni.

A 2004/05-ös kiírásban egy csoportban szerepelt a két gárda, akkor a Stamford Bridge-en 3-1-re nyert a Chelsea, majd az utolsó körben a Porto 2-1-gyel visszavágott, végül kéz a kézben jutottak tovább a 16 közé.

A Celtic és a Milan is a két évvel ezelőtti sorozatban került egy csoportba, Milánóban 3-1-re nyertek a piros-feketék, majd Glasgow-ban 0-0 lett a végeredmény, Carlo Ancelotti fiai elsőként masíroztak a nyolcaddöntőbe, a zöld-fehérek viszont sereghajtóként zártak akkor a négyesben.

A PSV és az Arsenal is ismerősként üdvözölheti a másikat, természetesen ők is két éve randevúztak, Londonban 1-0-ra nyertek az Ágyúsok, Eindhovenben nem bírtak egymással (1-1), de mindketten továbbjutottak.

A Manchesternek nincsenek kellemes emlékei a Lille-ről, a tavalyi idényben ugyanis a francia gárda az Old Traffordról elvitt egy pontot, majd vendéglátóként 1-0-ra legyőzte a Vörös Ördögöket, akik szégyenszemre utolsó helyen végeztek, igaz, a Lille is csak az UEFA-kupában folytathatta harmadikként.

Forrás: EPA

Tavaly a Lille megtréfálta a Manchestert

A Roma először élte meg az egyenes kieséses szakaszt, mióta Bajnokok Ligájának hívják a sorozatot, a Farkasoknak kemény ellenfél jutott, a Lyont ugyanis sokan nem is annyira titkos favoritként kezelik.

A címvédő Barcelona és a 2005-ös győztes Liverpool 2001/02-ben futott egymásba az elitligában, akkor a második csoportkörben a Barca bevette az Anfieldet (3-1), majd otthon elég volt a 0-0 is, mindkét csapat bejutott később a nyolc közé. Egy évvel korábban az UEFA-kupában akadtak össze, és akkor az elődöntő két felvonásán mindössze egyetlen gól született, Gary McAllister találata jelentette a Vörösök döntőbe jutását.

A Valencia és az Inter a 2002/03-as negyeddöntőben meccselt, a San Siróban 1-0-s Inter-siker született Vieri góljával, aki aztán a Mestallában is betalált, és bár 2-1-re fordítottak a spanyolok, idegenben lőtt góllal a milánóiak jutottak a négy közé. Két évvel később csoportellenfelek voltak, az olaszok akkor a két meccsen négy pontot szereztek, a Valencia-drukkereknek máig fájó emlék lehet az odahaza elszenvedett 5-1-es zakó.

A Bayern München és a Real Madrid már nagyon unhatja egymást, a két gigász az elmúlt években számtalan nagy csatát vívott. Utoljára a 2003/04-es kiírás nyolcaddöntőjében akadtak össze, akkor Münchenben 1-1-re végeztek, Madridban a királyi gárda nyert Zidane góljával, ami továbbjutást ért Raúléknak.

Forrás: EPA

Demichelis és Zidane a 2004-es Bayern-Real párharc madridi felvonásán

2002 tavaszán a negyeddöntőben mérkőztek meg, akkor is a spanyolok örülhettek, 3-2-es összesítéssel búcsúztatták a bajorokat. Azt megelőzően viszont a Bayern ünnepelt, kettős győzelemmel harcolták ki a döntőbe jutást. Az 1999/2000 szezonban összesen négyszer csaptak össze, a második csoportkörben a németek oda-vissza lenyomták a madridiakat (4-2 spanyolhonban, 4-1 otthon), de ezeket a győzelmeket minden bizonnyal elcserélték volna az elődöntő eredményeire, mert ott 3-2-es összesítéssel a kilencszeres BEK/BL-győztes bizonyult jobbnak.

Bajnokok Ligája, a nyolcaddöntő párosítása:
Porto (portugál) - Chelsea (angol)
Celtic (skót) - Milan (olasz)
PSV (holland) - Arsenal (angol)
Lille (francia) - Manchester United (angol)
Roma (olasz) - Lyon (francia)
Barcelona (spanyol) - Liverpool (angol)
Real Madrid (spanyol) - Bayern München (német)
Internazionale (olasz) - Valencia (spanyol)

A sorsolásnál az volt a kikötés, hogy azonos országból és azonos csoportból érkező csapatok nem kerülhettek össze, és az elsők a másodikok közül kaptak ellenfelet. A párharcok első mérkőzésén a másodikként továbbjutók játszanak hazai pályán.

A nyolcaddöntő mérkőzéseit február 20-21-én és március 6-7-én játsszák. A negyeddöntő első találkozóira április 3-4-én, visszavágóira pedig egy héttel később kerül sor, míg az elődöntőt április 24-25-én, illetve május 1-2-án bonyolítják le. A fináléra május 23-án kerül sor Athénban.

[origo]