Vágólapra másolva!
Francia lapértesülés szerint több futballklub, köztük a Real Madrid és az FC Barcelona is belekeveredett az eddig jobbára csak kerékpárosokat érintő spanyol doppingbotrányba.

A tekintélyes Le Monde napilap úgy tudja, hogy a fél éve kipattant ügy fő figurája, dr. Eufemiano Fuentes jegyzeteiben részletesen feltüntette a két elitalakulat edzési időpontjait a 2005/2006-os idényre, és kézzel különböző kódokat írt melléjük. A bekarikázott "e" betű például vérátömlesztésre, a körbe tett pont pedig EPO-beadásra vonatkozott.

A kerekesekre, atlétákra, teniszezőkre, kézilabdázókra és ökölvívókra is kiterjedő hálózatot üzemeltető doktor nem állt közvetlen kapcsolatban az egyesületekkel, hanem a csapatorvosoknak adta utasításait.

"Nem válaszolhatok arra a kérdésre, hogy dolgoztam-e a Realnak és a Barcának. Háromszor is halálosan megfenyegették a családomat, és attól félek, hogy negyedik alkalom már nem lenne" - jelentette ki Fuentes, hozzátéve: az, hogy eddig jobbára biciklisták kerültek a nyomozók látókörébe, annak köszönhető, hogy a kerékpársportnak nincs olyan erős lobbija, mint a futballnak.

Jesus Manzano spanyol exkerekes - aki 2004-ben kipakolt a sportágát eluraló doppingról - megerősítette, hogy egyszer összefutott Fuentes rendelőjében egy Real Madrid-játékossal, de nem nevezte meg az illetőt.

Az ugyancsak hírbe hozott FC Valencia és Betis hamarosan közleményben cáfolta a Le Monde vádjait. Délután a Barcelona is közölte: semmilyen kapcsolatban nem állt az orvossal, és szükség esetén jogi úton védi meg érdekeit.

A Real Madrid honlapján reagált a hírre: "A klub határozottan tagadja, hogy orvosi stábja közvetlenül vagy közvetetten érintkezett volna Eufemiano Fuentesszel."

Ronaldo, a fővárosiak brazil csatára hozzátette, hogy még sosem hallott Fuentesről, és társaival együtt mindig minden szűrésnek aláveti magát.