Vágólapra másolva!
Az Arsenal kisebb meglepetésre könnyed, háromgólos győzelmet aratott a Tottenham Hotspur ellen az angol labdarúgó Premier League 16. fordulójának londoni rangadóján. A Liverpool és a Manchester United idegenben nyert, a Vörösöknek ez volt az idénybeli első sikere vendégként, míg Sir Alex Ferguson csapatának azért volt különösen fontos a Middlesbrough elleni diadal, mert így hat ponttal megléptek az egy meccsel kevesebbet játszó Chelsea-től.

A hazaiak a togói Emmanuel Adebayor góljával már az első félidő közepén vezetést szereztek, később pedig a brazil Gilberto Silva révén értékesített két büntetővel eldöntötték a találkozót.

A vendéggárdának nem szakadt meg a rossz sorozata az Arsenal pályáján, ahol 13 éve nem tudott győzni.

A Blackburn hat nyeretlen találkozó után tudott ismét nyerni, a Rovers a Fulham ellen tartotta otthon a pontokat, míg a Portsmouth-Aston Villa találkozó úgy lett döntetlen, hogy az utolsó tíz percben mindkét csapat betalált.

Máté Péter csapata, a Reading negyedszer nyert egymás után, megint az ügyeletes gólfelelős, Kevin Doyle volt a hős, a magyar védő sérülése után lábadozik. Az alsóházi derbin hiába vezetett a sereghajtó Charlton Sheffieldben, a United előbb egyenlített, majd Keith Gillespie parádés góljával a győzelmet is kicsikarta.

A Liverpool először nyert vendégként az idényben, igaz, most alaposan megadta a módját, Bellamy vezérletével négy gólt szerzett Rafa Benítez gárdája a Wigan ellen (bár a negyedik gól egy hazai játékos nevéhez fűződik), ráadásul mindegyiket az első félidőben.

A listavezető Manchester a Middlesbrough vendége volt, és a 19. percben került előnybe, Saha passzolt Cristiano Ronaldónak, aki szépen eldobta magát, amikor Schwarzer kirontott elé, a bíró megette, Saha pedig belőtte a tizenegyest. Abel Xavier révén egyenlíthetett volna a Boro, de a portugál védő fejese a kapufán csattant.

A szünet után Morrison már jobban célzott, Downing beadását Heinze fejelte a magasba, és a cserejátékos kapásból tüzelt a jobb sarokba. Két perc múlva egy MU-kontra végén megszületett a győztes gól, Cristiano Ronaldo lövése még elakadt, de a portugál visszapasszolt Giggsnek, aki egyből középre emelt, és Fletcher négy méterről a bal sarokba fejelt. A Manchester így hat ponttal vezet a Chelsea előtt, de a Kékek egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak.

Premier League, 16. forduló:
Arsenal - Tottenham Hotspur 3-0 (2-0)
gól:
Adebayor (20.), Gilberto Silva (42., 72., mindkettő 11-esből)

Wigan Athletic - Liverpool 0-4 (0-4)
gól: Bellamy (9., 26.), Kuyt (40.), McCulloch (45+1., öngól)

Blackburn Rovers - Fulham 2-0 (2-0)
gól: Nonda (6.), McCarthy (24.)

Portsmouth - Aston Villa 2-2 (0-1)
gól:
Taylor (52., 80., utóbbi 11-esből), illetve Barry (37., 11-esből), Angel (82.)
kiállítva: Mendez (86., Portsmouth)

Reading - Bolton Wanderers 1-0 (1-0)
gól: Doyle (33.)

Sheffield United - Charlton Athletic 2-1 (0-1)
gól:
Morgan (64.), Gillespie (88.), illetve Reid (17.)

Middlesbrough - Manchester United 1-2 (0-1)
gól: Morrison (66.), illetve Saha (19., 11-esből), Fletcher (68.)