Vágólapra másolva!
A Puskás Ferenc-stadion gyepszőnyegének állapota miatt egyelőre bizonytalan, hol kerül sor szombaton 20 órakor a Magyarország-Norvégia labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőre - jelentette be hétfőn Kisteleki István, a magyar szövetség (MLSZ) elnöke.

A sportvezető elmondta: egy hónappal egy popkoncert (Robbie Williams) után még mindig komoly problémák vannak a Puskás-stadion gyepszőnyegével, ahol mintegy 15 négyzetméteres darabon hiányzik a fű, így játékra alkalmatlan a pálya.

"A létesítmény üzemeltetőjétől írásos garanciát kértünk arra, hogy szeptember 2-ára tökéletes állapotban lesz a pálya, erre két héttel ezelőtt szóbeli ígéretet is kaptunk, azonban sajnos a mai napig sem történt ebben az ügyben semmi" - mondta Kisteleki. "Ezért el kell gondolkodnunk azon, hogy valóban itt lépjen-e pályára a csapat, vagy másik helyszínt keressünk. Nagyon fontos, hogy a nemzeti együttes megfelelő eredményt érjen el, s a szövetség mindent megtesz annak érdekében, hogy megfelelő körülményeket biztosítson a válogatott számára." A sportvezető hozzátette: amikor szidni kell a magyar labdarúgást, akkor nincs hiány kritikusokban, ám amikor ugyanezek az emberek tehetnének a magyar futball körülményeinek javításáért, akkor a háttérbe vonulnak. A Puskás-stadion helyett egyetlen lehetséges helyszínként az Újpest Megyeri úti pályája került szóba.

Kisteleki István elmondta, hétfő délután az európai szövetség (UEFA) állásfoglalását kérte az MLSZ. "A szabályok értelmében ennyivel a mérkőzés előtt már elvben nem lehet módosítani a helyszínen" - mondta Kisteleki. "Levelünkben vázoltuk a kialakult helyzetet, leírva, hogy a pálya jelenlegi állapotában nem alkalmas nemzetközi mérkőzés megrendezésére és azt is jeleztük, hogy a Budapesten belüli módosítás semmilyen kényelmetlenséget nem jelentene a norvégok számára, ugyanolyan körülményeket tudunk biztosítani a vendégcsapat játékosai és szurkolói számára, mint a Puskás-stadionban. Egyébként csak nálunk fordulhat elő, hogy számunkra hátrány a hazai pálya. Csak Magyarországon kell fizetni az államnak egy olyan létesítmény használatáért, amit futballmeccsek rendezése céljából építettek, mégsem biztosítják számunkra a minimálisan elvárható körülményeket sem. Ez felfoghatatlan."

Géczi Gábor, a Nemzeti Sportközpontok főigazgatója úgy nyilatkozott, hogy a popkoncert után valóban megsérült a gyepszőnyeg, de őt arról tájékoztatta Török Ottó, a létesítmény igazgatója, hogy folyik a pálya rendbehozatala. "Kiseleki István kijelentéseit nem hallottam, de az a véleményem, hogy nem kötelező a Puskás Ferenc-stadionban játszania a válogatottnak. Mi egy szolgáltatást nyújtunk, ha ez nem felel meg, akkor mást kell keresni. Olyan pedig a világon sehol nincs, hogy nem fizetnek a pálya használatért. A Puskás-stadionnak nagyon magasak az üzemeltetési és fenntartási költségei. Legfeljebb abban az országban nem fizet a labdarúgó-szövetség egy stadion használatáért, ahol saját létesítménnyel rendelkezik."

Bozsik Péter szövetségi kapitány a találkozóval kapcsolatban elmondta, játékosai közül Sebők Vilmos és Polonkai Attila sérülés miatt nem áll rendelkezésre, ők el sem utaznak a tatai edzőtáborba. Később csatlakozik a csapathoz a külföldön szereplő Gera Zoltán, Tóth Balázs és Szabics Imre, míg a debreceni Halmosi Péter játéka egyelőre bizonytalan, miután a középpályás bokasérülést szenvedett a Kaposvár elleni bajnokin.

"Gyakran előfordult már, hogy a válogatott jól szerepelt a barátságos találkozókon, de jó lenne, ha ezúttal a tétmérkőzésen is bizonyítanánk. A norvégok sematikus futballt játszanak, a brit stílust követik, azaz gyakran ívelgetnek, minden kapu előtti pontrúgásuk helyzettel ér fel. Ugyanakkor a magyar játékosok technikailag képzettebbek, s ezt kell kihasználnunk" - jelentette ki Bozsik.

A sajtótájékoztatón részt vett Dárdai Pál, a nemzeti együttes csapatkapitánya is, aki elmondta, nagyon fontos, hogy pozitív légkör vegye körül a csapatot, és ehhez kérte az újságírók segítségét is: "A magunk részéről mindent meg fogunk tenni azért, hogy jó eredményt érjünk el. Tapasztalatból tudom azonban, hogy mennyit segíthet egy futballistának, ha a környezete is motiválja őt, és nem a negatívumokat emeli ki, hanem próbál pozitív szemléletet sugározni felé."

Magyar Zoltán, a válogatott menedzsere bejelentette: a nemzeti együttes szerdán 17.30-kor edzőmérkőzést játszik az FC Fehérvárral a tatai edzőtáborban. A norvég együttes csütörtökön érkezik Budapestre, és előreláthatólag több mint 2000 drukker kíséri majd el a vendégeket.

Az újpesti pályával kapcsolatban elhangzott, hogy közelebb van a lelátó a játéktérhez, és itt még nem kapott ki magyar válogatott. Ugyanakkor hátránya a Megyeri úti létesítménynek, hogy nehezebben megközelíthető, mint a Puskás-stadion, valamint biztonsági szempontból is jobban megoldható a szurkolók elkülönítése a régi Népstadionban, mint a Megyeri úton.

Sztancsik Tamás, az MLSZ új szóvivője elmondta, hogy a szombaton 20 órakor kezdődő találkozó előtt 60 perccel elkezdődik a "hangolás" a mérkőzésre, a műsorközlő az ismert televíziós riporter, Hajdú B. István lesz. Az MLSZ azt kéri a szurkolóktól, hogy minél korábban foglalják el a helyüket a lelátón, és sportszerű buzdítással segítsék a nemzeti együttest.