Vágólapra másolva!
A másodosztályba száműzött Juventus a labdarúgó olasz kupa második fordulójában is győzött.

Az olasz bundabotrányban leginkább érintett torinóiak a szintén Serie B-s Cesena otthonába látogattak és a 23. percben hátrányba kerültek, ám a bolgár Valerij Bozsinov és a világbajnoki győzelem óta első hivatalos mérkőzésén pályára lépő Alessandro Del Piero góljaival fordítani tudtak.

Az élcsapatok csak később kapcsolódnak be a sorozatba, ugyanakkor több Serie A-ban szereplő gárda is pályára lépett szerdán. Közülük a botrányba szintén belekeveredett, de csak pontlevonással sújtott Fiorentina számára véget is ért kupáért folyó küzdelem, ugyanis 1-0-ra kikapott a másodosztályú Genoától.

A firenzeiek mellett másik két első ligás együttes búcsúzott: a Siena a Triestinától, a Torino pedig Crotonétól szenvedett vereséget.