Vágólapra másolva!
A Bayern München alkalmazásában álló angol válogatott Owen Hargreaves szívesen folytatná pályafutását a Manchester Unitedben.

"Kaptam egy remek ajánlatot. Nem tudom, hogy lesz-e még egy ilyen kiváló alkalom a csapatváltásra" - mondta a Sport Bild című hetilapnak a középpályás. "A klubmenedzser Uli Hoeness is tisztában van vele, hogy egyedülálló lehetőséget kaptam" - tette hozzá Hargreaves.

Német sajtóértesülések szerint a manchesteri klub kész lenne 20-25 millió eurót kifizetni a bajor egyesülettel 2010-ig szerződésben álló futballistáért.

A Kanadában született, 25 éves játékos a Bayern Münchenben vált ismertté. Annak felvetése, hogy a közeli jövőben a Premier League-ben is bemutatkozhat, már csak azért sem tűnik légből kapottnak, mert Sir Alex Ferguson, a Manchester United vezetőedzője éppen a napokban nyilatkozta, hogy még egy komoly játékerőt képviselő futballistát szeretne csapatába, épp a középpályára.

Hargreaves az idei világbajnokságon jó teljesítményt nyújtott, ezzel pedig az MU mellett további angol klubok érdeklődését is felkeltette. A Bayernnél ugyanakkor a közelmúltban jelezték, az átigazolási szakaszt lezárták, és már nem kívánnak elengedni senkit sem.

A német sajtó úgy véli, ha a kínált összeg mégis a döntés megváltoztatására ösztönzi a bajor klub elöljáróit, Hargreaves pótlására képbe kerülhet a francia Franck Ribéry, vagy az argentin Carlos Tévez.

A Bayernnel kapcsolatos hír még, hogy legalább fél évre harcképtelenné vált Valérien Ismael, a bajorok francia hátvédje. A német bajnoki címvédő 30 éves játékosa az egyik edzésen sípcsonttörést szenvedett. Kedd este már meg is műtötték, várhatóan legkorábban a jövő év elején léphet pályára.