Vágólapra másolva!
Gól nélküli döntetlent játszott a West Bromwich csapata a Southampton otthonában. A birminghamiek három forduló után veretlenek, ez volt a WBA második idegenbeli döntetlenje. A találkozót végigjátszó Gera Zoltán szerint együttesének egységesebben kell futballozni a jövőben, ha el akarja érni a céljait.

"Sajnos ezen a találkozón nem annyira a felépített játék dominált. Sokat ívelgettük előre a labdát, és én a magam részéről jobban szeretem azt, amikor játékosabb a csapat teljesítménye. Két lehetőségem volt a mérkőzésen, mindkettő az első félidőben. Az első próbálkozásom még a meccs elején volt, de sajnos a hazai kapus szépen védett. A félidő közepén Ellington megsérült, ezért Robson előreküldött a támadósorba. A félidő végén volt újabb lehetőségem, de nem sikerült igazán jól elrúgnom a labdát, bár kecsegtető helyzetben voltam.

Sajnos a fordulás után sem változott a játék képe, birkózás folyt a pályán, és továbbra is inkább az ívelgetések domináltak. Nem rossz csapat egyébként a Southampton, de ha úgy játszottunk volna, amire valójában képesek vagyunk, akkor megnyertük volna a mérkőzést. A jövőben ennél több kell, ha elakarjuk érni a céljainkat, sokkal egységesebben kellene futballoznunk.

Annak idején a Fradival gyakran voltak idegenben ilyen kiegyenlített meccseink, de a csapategységnek köszönhetően valahogy mindig "behúztuk" a mérkőzéseket. Még csak a bajnokság elejénél járunk, ezért remélem, fejlődünk majd még ezen a téren. A jövő héten a magyar válogatott Ausztriában lép pályára, nagyon várom már a találkozót, remélem, sikerül jó eredményt elérnünk."