Vágólapra másolva!
A világbajnokság ugyan véget ért, de mindez nem jelenti azt, hogy a labdarúgásban megállt volna az élet: lassan már a topligákban is elkezdődnek a küzdelmek. Egészen a szezon kezdetéig igyekszünk nap mint nap beszámolni arról, hogy egy-egy sztárklubnál miként zajlik a felkészülési időszak - ma a Lille OSC kerül sorra.

A Lille OSC ugyan nem tudta megismételni egy évvel korábbi teljesítményét az előző szezonban, de a klub szurkolóinak így sem lehetett okuk a panaszra, hiszen az ezüstérem után a gárda bronzérmes lett, vagyis továbbra is ott van a Ligue 1 élmezőnyében.

A harmadik hely ráadásul Bajnokok Ligája-selejtezőt ért a Lille-nek, azaz a csapat a Debrecen ellen továbbjutó Rabotnicki Kometal ellen készülhetett, szinte változatlan kerettel. A jó szereplés hatására ugyanakkor félő volt, hogy a sztárklubok elcsábítják a csapat legjobbjait, vagy a szakvezetőt, a vezetőség azonban a jelek szerint tanult az akkori hibákból, mert most már a bajnokság közben sorra hosszabbította meg a játékosok szerződéseit.

Új kontraktust írt alá a nigériai támadó, Peter Odemwingie, a belga csatár, Kevin Mirallas, a brazil középhátvéd, Rafael Schmitz, az utánpótlás-válogatott középpályás, Mathieu Debuchy, a balhátvéd és egyben csapatkapitány, Grégory Tafforeau, és végül a tréner, Claude Puel is. A szakmai stábban azért így is történt változás, mert Puel asszisztensét, Laurent Rousseyt az AS Saint-Etienne új mestere, a cseh Iván Hasek elcsábította, így a Lille pályaedzője Patrick Collot lett.

A régi asszisztens magával vitte a Zöldekhez a középpályás Geoffrey Dernist, a csatár Matt Moussilout az OGC Nice-nek adták el négymillió euróért, a csak kölcsönben szerepelt marokkói szélsőre, Hiszam Abuseruanra pedig nem tartottak igényt, így ő visszatért a Raja Casablancához. Moussilou helyére vették meg a Besiktas JK guineai csatárát, Souleymane Youlát, aki az előző idény második felét kölcsönben az FC Metzben töltötte - érte csak 1,6 millió eurót kellett költeni.

Dernis helyére pedig a középpálya bal oldalára a brazil Michel Bastos jött az Atlético Paranaenséből hárommillió euróért. A hírek szerint az így kialakult játékoskeret már véglegesnek mondható, bár a csapat kameruni középpályásának, Jean Makounnak több neves kérője van (többek között az Olympique Lyon), és augusztus végéig jó pénzért őt akár még el is adhatják.

A BL selejtezőjében azonban Makoun alighanem még ott lesz, és ha a gárda bejut a csoportkörbe, akkor lehet, hogy már nem is forszírozzák majd az eladását. Az előkészületi mérkőzéseken mindenesetre nem remekelt a gárda, igaz, Puel elsősorban kísérletezgetésre használta a találkozókat.

A szakember többször is próbálkozott a csapatra az előző idényben nem nagyon jellemző kétcsatáros felállással, de úgy tűnik, hogy végül mégis csak marad a megszokott rendszernél, a 4-5-1-nél. Az eddig hat edzőmérkőzésből hármat nyert meg a csapat, 2-1-re verte a Rapid Bucurestit és az FC Lorient-t, 2-0-ra pedig az Amiens-t, kikapott viszont az Olympique Marsille-től (3-2-re) és a Le Mans UC-tól (2-1-re).