Vágólapra másolva!

Félévi értékelés Európa futballbajnokságairól

Összegeztük, mi történt Európa 32 - topligákon kívüli - labdarúgó-bajnokságának az első félidejében. Beszámolók, tabellák, góllövőlisták Albániától Walesig.

Az SK Elbasani jó úton halad afelé, hogy megszerezze fennállása második bajnoki elsőségét: a klub még Labinoti Elbasan néven nyert aranyérmet 1984-ben. Az egyesület már az előző idényben is jól szerepelt, hiszen ezüstérmes volt, ennek ellenére a jelenlegi pontvadászat előtt nem számított különösebben esélyesnek, hiszen favoritnak inkább a fővárosi csapatokat tartották. Ennek az is az oka volt, hogy az Elbasani kerete szinte semmit nem változott a nyáron, csupán a kapus Irakli Toci érkezett, de ő egyelőre másodhegedűs Spartak Gogunja mögött. A csapat azonban szorgalmasan gyűjtögette a pontokat, köszönhetően elsősorban kiváló védelmének, amely a fél idény alatt mindössze nyolc találatot kapott, és a mérkőzések több mint felén megőrizte kapuját a góltól.

A listavezető mögött három tiranai gárda nyomul, amelyek közül a Partizaninak lehet a legnagyobb esélye az elsőségre. A klub már a harmadik edzőjét foglalkoztatja a szezon során: az idényt még Neptun Bajkóval a kispadon kezdték a fővárosiak, akit a negyedik fordulót követően menesztettek, miután a csapat "csak" hat pontot szerzett; őt az ideiglenesen kinevezett Sulejman Mema követte, akit a 12. játéknap előtt váltott Sulejman Starova. A gárda leginkább az utóbbi mesterrel indult meg felfelé a táblázaton, hiszen Starova irányítása alatt a csapat az első öt mérkőzését megnyerte, de az utolsó előtti körben a Vllaznia Shkodertől vereséget szenvedett. A Partizani hívei így is elégedettek lehetnek, hiszen a gárda a legutóbbi idényben majdnem kiesett, és ehhez képest a mostani szereplés kiválónak mondható, ráadásul kedvenceik kétszer is legyőzték a listavezetőt.

Az edzőcsere a másik két tiranai gárdát sem kerülte el: a Dinamónál Luka Bonacic rögtön az első fordulót követően (amikor is a csapat idegenben ért el 2-2-es döntetlent a KS Lushnja ellen) mondott le, és nyilatkozatában nemcsak klubjáról, hanem a teljes albán labdarúgásról degradálóan nyilatkozott. Őt Vasil Bici követte, aki csak tíz mérkőzésen keresztül bírta, az utolsó mérkőzéseken már a horvát Ivan Katalinic irányította a csapatot. Ami a címvédő SK Tiranát illeti, náluk is a 11. forduló volt a vízválasztó, Leonardo Menichini helyét akkor foglalta el Krenar Alimehmeti. Összesen egyébként hat klub váltott trénert az ősszel, ami nem is olyan sok ahhoz képest, hogy tavaly ilyenkor már kilenc gárda túl volt legalább egy edzőcserén.

A bajnokság állása (m, gy, d, v, gk, pont)

1. SK Elbasani 19 12 4 3 27-9 40
2. Partizani Tirana 19 12 1 6 28-16 37
3. Dinamo Tirana 19 9 6 4 35-22 37
4. SK Tirana 19 8 7 4 29-21 31
5. Besa Kavaje 19 7 6 6 25-16 27
6. Vllaznia Shkoder 19 7 3 9 20-24 24
7. Skenderbeu Korce 19 7 3 9 22-30 24
8. Shkumbini Peqin 19 5 3 11 19-36 18
9. Teuta Durres 19 4 4 11 15-27 16
10. KS Lushnja 19 3 5 11 13-33 14

A góllövőlista élcsoportja: 15 gólos: Salihi (SK Tirana), 7 gólos: Goudjabi (Dinamo Tirana), Memelli (Skenderbeu Korce), Bejzade (SK Elbasani), D. Bylykbashi (Partizani Tirana), 6 gólos: Fortunat, Veliaj (Besa Kavaje), Sinani (Vllaznia Shkoder).