Vágólapra másolva!
A három topliga hétvégi fordulójában egyértelműen az angol labdarúgó-bajnokság csúcsmérkőzése emelkedik ki: a Premier League 23. fordulójában ugyanis Manchester United-Liverpool mérkőzésre kerül sor. Olaszországban a Juventus az Empolit, az Inter a Palermót látja vendégül, a spanyol Primera Divisiónban a Barcelonánál a sereghajtó Alavés, a Real Madridnál az újonc Cadíz vizitál.

Manchester United-FC Liverpool "vörös" rangadóra kerül sor az angol labdarúgó Premier League hétvégi, 23. fordulójában. A hazaiaknak - a Vörös Ördögöknek - égető szükségük lenne a három pontra, hiszen az elmúlt négy bajnokijukon összesen öt pontot szereztek. A tabellán Sir Alex Ferguson együttese mindössze egy ponttal előzi meg a Bajnokok Ligája-címvédő liverpooli Vörösöket, akik ráadásul két mérkőzéssel kevesebbet játszottak.

A két csapat közül egyértelműen a Liverpool van jobb formában, Rafael Benitez tanítványai utóbbi 12 összecsapásukból 11-szer diadalmaskodtak. "Nagyon frusztráló érzés, amikor egy ilyen sorozat után, amelyben szinte csak nyerünk, rápillantunk a táblázatra, s azt látjuk, a különbség csak nem akar csökkenni a listavezetővel szemben" - nyilatkozta a csapat spanyol középpályása, Xabi Alonso.

A vasárnapi derbi egyetlen komoly hiányzója Cristiano Ronaldo lesz, akit a múlt heti, Manchester City elleni városi rangadón kiállítottak.

A listavezető Chelsea a szintén londoni Charlton Athleticet látja vendégül. A Kékeknél Michael Essien sérülés, Arjen Robben eltiltás, a kameruni Geremi és az elefántcsontparti Didier Drogba pedig az Afrika-kupa miatt nem állhat José Mourinho rendelkezésére. A portugál szakvezető elképzelései szerint a Dinamo Moszkvától igazolt Maniche, illetve Hernan Crespo is játéklehetőséghez jut.

A sérült Gera Zoltánt nélkülöző West Bromwich Albion a bennmaradás szempontjából rendkívül fontos mérkőzést játszik, hiszen a tabella utolsó helyén álló Sunderlandet fogadja. Bryan Robson vezetőedző mindenesetre felhívta a figyelmet arra, hogy nem szabad messzemenő következtetéseket levonni a helyezésből, csapatára kőkemény meccs vár.

Érdekesség, hogy Premier League-története során a WBA még nem szenvedett vereséget a Sunderlandtől, a mérleg egy győzelem és két döntetlen: 2005. szeptember 17-én például éppen Gera mentett pontot idegenben (1-1).

(MTI) / [origo]