Vágólapra másolva!
Horváth Ferenc és Dvéri Zsolt után a brazil Luis Fabio Gomesszel erősíthet a bajnokságban második FC Fehérvár labdarúgócsapata.

Szieben László és Pribeli Ferenc többségi tulajdonosok, valamint Gál László, a Fehérvár FC Kft. ügyvezetője csütörtökön sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a 30 éves bal oldali támadó korábban tagja volt az U20-as brazil válogatottnak, legutóbb pedig az Artmedia Bratislava együttesét erősítette. Az UEFA statisztikája szerint egyszer a Bajnokok Ligájában is szóhoz jutott, 28 perc erejéig. Gomes 225 cseh és szlovák élvonalbeli mérkőzésen 78 gólt szerzett, s ha Csertői Aurél szakvezető is úgy gondolja, Székesfehérváron folytathatja pályafutását.

A klub két és fél éves szerződést kötött a Diósgyőrből visszatért Horváth Ferenccel és a profi futballtól másfél éve visszavonult Dvéri Zsolttal. Csertői szerint nem sikerült posztra igazolni a télen, de az érkezők mindenképpen erősítést jelentenek.

"Amikor megkerestek az FC Fehérvár vezetői, nem tudtam ellenállni a csábításnak. Hiányoznak pályafutásomból azok az eredmények, melyekre a fehérváriak pályáznak. Szeretném kitölteni új szerződésemet, és minden vágyam, hogy történelmet írjunk Székesfehérváron. Tudjuk, hogy senkinek sincs bérelt helye az együttesben, meg fogunk tenni mindent a csapatba kerülésért" - mondta a bajnoki címre és Magyar Kupa-győzelemre törő Dvéri Zsolt.

"Sokat köszönhetek ennek a klubnak, itt kezdtem futballozni, és remélem, keretbe tudom foglalni pályafutásomat, és itt fejezem be. A legnagyobb ajándék lenne számomra, ha bajnok lehetnék Fehérváron" - vélekedett Horváth Ferenc.

Szieben László kiemelte, hogy az utóbbi időszak legnagyobb eredményének a szakmai stábbal kötött hosszú távú szerződéskötést tartja - Csertői Aurél, Németh Zoltán és Ulbert Tibor 2008 júliusáig marad a piros-kékeknél -, majd hozzáfűzte, a magyar labdarúgás közös tragédiája, hogy még mindig nem tisztázott, mikor kezdődik a bajnokság tavaszi idénye.

Pribeli Ferenc bejelentette, hogy az FC Fehérvár a Ferencváros elleni bajnoki találkozón a vendégszektor jegybevételeinek 15 százalékát felajánlja a tragikus hirtelenséggel elhunyt labdarúgó, Zavadszky Gábor síremlékének felállításához.