Vágólapra másolva!
Szerdán délután a Rákoskeresztúri új köztemetőben kísérték utolsó útjára Zavadszky Gábort, a ciprusi AEL Limassol január 6-án elhunyt labdarúgóját.

Videoriport

A gyászszertartás során a ravatalnál Dunai Antal, az Atlantában szerepelt olimpiai válogatott szakvezetője és a játékosok nevében Füzi Ákos emlékezett meg a Ferencvárossal, az MTK-val és a Dunaferrel is magyar bajnokságot nyert futballistáról. A sírhelynél Hrutka János, a válogatott menedzsere is elbúcsúzott legjobb barátjától.

A temetésen mintegy kétezren vettek részt, megjelent többek között Lamperth Mónika belügyminiszter, Ábrahám Attila, a Nemzeti Sporthivatal elnöke, de képviseltette magát szinte valamennyi élvonalbeli klub is.

Zavadszky, akinek halálát a boncolás alapján szívroham és tüdőembólia okozta, mindhárom magyar klubjával bajnokságot nyert, négyszer a válogatottban is pályára lépett.