Vágólapra másolva!
Az MTK és a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetői, játékosai és szurkolói hétfőn közösen búcsúztak a pénteken tragikus hirtelenséggel elhunyt Zavadszky Gábortól. A megemlékezés résztvevői a Hidegkuti-stadion játékoskijárójánál, a futballista fényképe előtt elhelyeztek egy-egy szál gyertyát vagy virágot. A labdarúgó temetése január 18-án lesz a rákoskeresztúri Újköztemetőben.

Végh Zoltán és Illés Béla, a kék-fehérek játékosai rövid beszédben búcsúztak egykori társuktól. Az eseményre eljöttek az 1995-ben Bajnokok Ligájába jutott FTC játékosai (ennek az együttesnek is tagja volt Zavadszky), valamint részt vett a megemlékezésen Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Liga elnöke is.

A búcsúztatás után a mintegy 2500-3000 fős tömeg tagjai néma csendben, egy-egy szál gyertyával vagy fáklyával a kezükben elindultak az Üllői úti stadionhoz.

A klubház falára egy fekete zászló alá tették ki Zavadszky Gábor fotóját. A két egyesület vezetői, játékosai és szurkolói itt is lerótták kegyeletüket, majd Tepszics Ignác, az FTC Rt. cégvezetője, valamint a ferencvárosi Baráti Kör titkára búcsúzott el rövid beszédben a játékostól.

Forrás: [origo]

Képgaléria

A legutóbbi másfél évben a ciprusi Apollon Limassolnál játszó, korábban az FTC-vel, a Dunaferrel és az MTK-val is magyar bajnokságot nyert, négyszeres válogatott Zavadszky életének 32. évében hunyt el. Halálának oka egyelőre nem ismert, a szombati vizsgálatok után az orvosok annyit közöltek, hogy a tragédiát valószínűleg tüdőembólia és szívinfarktus okozta.

(MTI)