Vágólapra másolva!
A helyi önkormányzati testület döntése alapján a belfasti városházán szobrot emelnek a november 25-én, 59 éves korában elhunyt George Bestnek, a Manchester United legendás északír labdarúgójának.

A képviselők egységesen foglaltak állást az emlékállítás mellett, egyúttal pedig 100 ezer fontot (36,7 millió forint) szavaztak meg a költségekre.

Az 1968-ban Aranylabdával kitüntetett néhai futballzsenit december 3-án, a szakadó esőben is több mint százezer tisztelője kísérte utolsó útjára szülővárosában, Belfastban.

A Vörös Ördögök korábbi sztárja - aki a klub színeiben 465 mérkőzésen 180 gólt szerzett - október elsején megfázással került kórházba, ahol azonban az állapota egy vesegyulladás és belső vérzés következtében nagyon leromlott, pár napig életveszélyben is volt. Ezután hazamehetett, ám pár héttel később ismét súlyosbodott az állapota, ezért újra kórházba szállították, ahonnan már nem tért haza. Best alkoholfüggő volt, 2002-ben májátültetéssel még sikerült megmenteni az életét.