Vágólapra másolva!
A szurkolók számára manapság már teljesen elfogadott, ha egy játékos gólja után őrült táncba kezd, gépfegyver használatát imitáló mozdulatokat tesz, vagy éppen letépi a mezét magáról. Néhány éve az angol bajnokságban, a Liverpool FC-Leeds United mérkőzésen azonban olyan eset történt, ami még a legedzettebb futballszurkolókat is meghökkentette.

A hazai csapat második találatát követően - amit egyébként a cseh Patrik Berger szerzett egy távoli bombával - ugyanis nemcsak a Liverpool játékosai és szurkolói fejezték ki örömüket, hanem a játékvezető, Mike Reed is! A bíró, miután kettős sípszóval jelezte, hogy a gól érvényes, szemmel láthatóan elégedetten csapott a levegőbe öklével.

Több sem kellett a Leeds drukkereinek, a legenyhébb sértés, amivel a bírót illették, az a "mocskos csaló" volt. A találkozót ráadásul a televízió is közvetítette, vagyis Reednek egy nappal később máris magyarázkodnia kellett. A rutinos játékvezető igen érdekes indokkal állt elő. Elismerte, hogy valóban a levegőbe csapott, de korántsem azért, mert a 'Pool szerezte a gólt. Pusztán annak örült, hogy a találat előtt helyesen ítélt előnyszabályt! A Bergernek passzolt Vladimír Smicert ugyanis az átadás pillanatában meglökték hátulról, de Reed nem fújta le az esetet, hanem tovább engedte a játékot. "A bírók szeretik, ha az előnyszabály alkalmazása után gól születik, mert ez azt bizonyítja, hogy igazuk volt" - mondta Reed.

Érdekes, hogy a Leeds szurkolói társaságának elnöke, Ray Fell is igazat adott a bírónak, és elismerte, hogy hasonló esetben valószínűleg ő is így tett volna. A Premier League fegyelmi bizottsága azonban nem volt ilyen elnéző.

A testület figyelmeztette Reedet, hogy tartsa kordában érzelmeit, és ezzel együtt elvette tőle az Everton FC-Newcastle United, televízió által is közvetített meccs vezetését. A bíró természetesen csalódottan vette tudomásul a dolgot: "Azt hittem, hogy megdicsérnek, mert helyesen alkalmaztam az előnyszabályt, ehelyett megbüntettek érte. Noha élveztem az eddigi tizenöt évet, amit játékvezetőként töltöttem, de örülök, hogy a szezon után visszavonulok."