Vágólapra másolva!
Túl van a bypass-műtéten Alfredo Di Stéfano, a Real Madrid labdarúgócsapatának tiszteletbeli elnöke, aki szombat hajnalban kapott szívinfarktust.

A valenciai kórház közleménye szerint az ötórás - a szakvélemények alapján kockázatos, ugyanakkor elkerülhetetlen - beavatkozás jól sikerült, ám továbbra is megfigyelés alatt tartják a 79 éves legendát.

"Négy áthidaló érszakaszt építettünk be, és a következő 24 órában dől el, hogy ezek megfelelően működnek-e. E sorsdöntő időszak alatt komolyabb komplikációkkal is számolni kell. Jelenleg mesterségesen lélegeztetjük az intenzív osztályon" - áll a klinika állásfoglalásában.

Az operációt eredetileg már hétfőn el akarták végezni, de azt Di Stéfano állapota akkor még nem tette ezt lehetővé.

Az argentin származású spanyol csatár, a "Szőke Nyíl" Buenos Airesben született, de legnagyobb sikereit Madridban - Puskás Ferenc játékostársaként - érte el. A Reallal nyolc bajnoki, valamint egy kupadiadalt ünnepelhetett, ötször lett gólkirály, ugyanennyi alkalommal volt részese BEK-győzelemnek, egyszer pedig Világkupát nyert. Kétszer (1957, 1959) választották Európa legjobb labdarúgójává.