Vágólapra másolva!
Bypass-műtét előtt áll Alfredo di Stéfano, a Real Madrid egykori legendás játékosa, aki szombat hajnalban esett át szívinfarktuson. A valenciai La Fe kórház orvosai szerint Di Stéfanón akkor végzik el az operációt, ha már javult az állapota.

"Keringési zavarai vannak és a véráramlást akadályozó érszűkület miatt bypass-műtétet kell végrehajtanunk rajta, de meg kell várni, amíg jobban lesz. Szívinfarktusa volt, és bevizesedett a tüdeje, kedvezőtlen következménye lenne, ha már most megoperálnánk - mondta Anastasio Montero, a kardiológiai osztály vezetője egy vasárnapi sajtótájékoztatón.

"Az infarktus miatt legyengült és nehezen ver a szíve, de beültettünk egy készüléket, ami segíti a szív működését" - nyilatkozta Montero. "Mióta bekerült a kórházba, öntudatánál van, beszéde normális, és gond nélkül képes kommunikálni családjával és a Real Madrid őt meglátogató képviselőivel" - közölte Manuel Cervera, a kórház szóvívője.

A Szőke Nyílnak becézett Alfredo di Stéfano Buenos Airesben született, de legnagyobb sikereit a spanyol fővárosban érte el. A Reallal nyolc bajnoki, valamint egy kupadiadalt ünnepelhetett, ötször lett gólkirály, s ugyanennyi alkalommal volt részese BEK-győzelemnek, egyszer pedig Világ Kupát nyert. Kétszer (1957, 1959) választották Európa legjobb labdarúgójává. Don Alfredo 2000 óta a Real Madrid tiszteletbeli elnöke.

[origo] / (MTI)