Vágólapra másolva!
Bár a magyar futball egyes irányítóinak értelmezésében 2005 (is) csak úgy hemzsegett a biztató jelektől, egy minimálisan objektív valóságszemlélet birtokában nem mondhatunk mást, mint hogy újabb kilátástalan évet hagytak maguk mögött labdarúgóink. A válogatott csupán Izlandot és Máltát megelőzve negyedik lett a világbajnoki selejtezőcsoportban, mint ahogy a nemzetközi porondra merészkedő klubcsapataink sem a kupaküzdelmek miatt várják a tavaszt, míg a sportág vezetői leginkább egymás furkálására fordították energiáikat.

Sport 2005 - mindet megnézem!

Kezdjük azzal, ami a legfájóbb: a magyar válogatott az utolsó két mérkőzésén úgy lépett pályára a 2006-os világbajnokság 8. selejtezőcsoportjában, hogy már matematikai esélye sem volt a továbbjutásra.

A februári évadnyitón Isztambulban játszott gól és nézők nélküli barátságost a nemzeti tizenegy, amelynek teljesítményéről Lothar Matthäus szövetségi kapitány a meccs után igen elégedetten nyilatkozott, a Walesben elszenvedett 2-0 azonban benne is tudatosította, jócskán van még csiszolnivaló a március végi, bolgárok elleni - természetesen sorsdöntő - selejtezőig.

A Szusza Ferenc stadionban rendezett mérkőzésen Rajczi 90. percben szerzett egyenlítő góljával, majd júliusban Izland legyűrésével még sikerült életben tartani az álmokat, így jó nyári hangulatban lehetett készülődni a nagy tömegeket megmozgató, Puskás Ferenc tiszteletére - és kissé méltatlanul menedzselt támogatására - rendezett Real Madrid elleni gálamérkőzésre, illetve az argentinok elleni összecsapásra. Ugyan mindkét találkozó a világsztárokat felvonultató ellenfél győzelmét hozta, a háromnapos futballünnep szinte felhőtlenre sikerült, ráadásul a mieink sem maradtak szégyenben a nagyágyúk ellen. A királyi gárda akkori edzője, Vanderlei Luxemburgo azzal kedveskedett, hogy meglátása szerint néhány magyar futballista is beférne a madridi keretbe (neveket nem említett), míg a szakmai szempontból inkább értékelhető dél-ameriak elleni meccsen valóban dicséretes küzdőszellem és helyenként szellemes játék jellemezte a válogatottat.

Geráék szeptemberben Málta 4-0-s legyőzésével hozták is a soros kötelező feladatot, négy nap múlva azonban sajnos Svédország volt az ellenfél, s bár az akaratra ezúttal sem lehetett panasz, a 91. percben esett döntő találatot mégsem egy magyar, hanem Ibrahimovic varrta a hálóba, végleg szétbombázva németországi reményeink szappanbuborékát.

A célt, amelynek érdekében Lothar Matthäus hazánkba szerződött, nem sikerült elérni, a kapitány azonban még melegében jelezte, hogy a kudarc ellenére szívesen maradna a válogatott élén, mint ahogy a közvélemény többsége is ezt óhajtotta a svéd meccset követően; vastaps a sajtótájékoztatón, elsöprő Matthäus-pártiság a szimpátiaszavazásokon, még az MSZP is közleményt adott ki, amelyben kérte az illetékes döntéshozókat, lehetőleg tartsák meg minálunk a vehemens németet, aki - mint nyilatkozta - tűzbe tenné a kezét a válogatottért.

1990 aranylabdása nem volt rest meglovagolni a közhangulatot, és felszólította az illetékeseket, valljanak színt mihamarabb, vele vagy nélküle képzelik el a folytatást. A még perui U17-es vébén is a PAOK Szaloniki csábítási kísérleteivel macerált Bozóky Imre hajlott is rá, hogy egy újabb szerződéssel jutalmazza Matthäust a jó úton való elindulásért, több döntéshozó viszont előbb még meg akarta tekinti az utolsó két vb-selejtezőt, valamint a kapitány és Pellady Péter marketingmenedzser aktuális kontraktusát.

Utóbbiak tartalmáról majd később, a bolgároktól kapott 2-0-s zakó és az akkor már vb-résztvevő horvátoktól csent pont (0-0) mindenesetre csak a csoport negyedik helyére volt elég, aminek köszönhetően a válogatott csupán az ötödik kalapból, azaz szinte reménytelen helyzetből várja az Eb-selejtezők sorsolását.

Forrás: MTI
Elégedett szakvezetők a magyar-horvát után

Egy sorozat lezárult, egy másik nemkevésbé izgalmas folytatásos történet azonban éppen ekkor vette kezdetét: a Matthäus jövőjéről dönteni hivatott elnökségi ülést az utolsó pillanatban lefújta az időközben hazatért Bozóky, aki szerint a liga által delegált tagok elvesztették szuverenitásukat azzal, hogy vezetőik utasítására egységesen kellett volna szavazniuk. Később az MLL visszavonta ezt a határozatát, a nyilatkozatháború azonban nem csitult, Kisteleki István és Bozóky Imre egészen Joseph Blatter FIFA-elnökig eljutottak nézeteltérésükkel, a svájci nagyfőnök azonban nem kívánt túlságosan elmerülni magyar futballélet bugyraiban, és udvariasan visszautasította a döntőbíró szerepét.

Az időközben a Nürnberg által is megkörnyékezett Matthäus szerint a "mindent tönkretenni képes" Kisteleki még magyar Eb-pályázatot is veszélybe sodorta viselkedésével, igaz, a kapitánynak nem ez volt az első felvállalt konfliktusa ebben az évben. Több ízben összezördült a csapatkapitány Gera Zoltánt edző Bryan Robsonnal, élesen kritizálta a magyar edzőket a játékosok csapnivaló fizikai állapota miatt, nekiment Nyilasi Tibornak, amiért a szakkomentátor nem értett egyet az összeállítással, novemberben pedig - nem először, de minden eddiginél jobban - saját játékosai is felbőszítették a görögök elleni 2-1-re elveszített mérkőzésen mutatott hozzáállásukkal. Végezetül meghökkent a DVSC azon kérésén, hogy tekintsen el a klub kifacsart játékosainak szerepeltetésétől az amerikai túrán, amelyen a Rabóczkival kiegészült - debreceniek nélküli - ligaválogatott egy Mexikó elleni vereséggel és a jól csengő Antigua és Barbuda-i válogatott kétségkívül történelmi legyőzésével vezette le az év fáradalmait.

Időközben elkészült az a független könyvvizsgálói jelentés, amelyet az MLSZ felügyelő bizottsága rendelt meg, ám mivel a szövetség könyvizsgálójának ellenvetései vannak az abban foglaltakkal kapcsolatban, most éppen harmincnapos felülvizsgálat alatt áll... A vizsgálatot végző cég szerint Matthäus és Pellady szerződései az MLSZ számára "hátrányos előírásokat tartalmaznak, szerződéseknek alaki és tartalmi hiányosságaik vannak, és rámutatnak a jogi kontroll teljes hiányára". (A jelentés alapján Matthäus két év alatt összesen 250 millió forintot kapott, míg a válogatott menedzserének cége 74 millióval gazdagodott.)

Az ünnepi jó hangulat nem hiányzott tehát futballvezetőink utolsó két összejöveteléről sem, a rendkívüli ülésen Kisteleki egy szék felrúgásának kíséretében lecsalózta az MLSZ-elnököt, aki fegyelmi eljárás megindításával riposztozott. A szövetség évzáró közgyűlésén kiderült: Bozóky Imre és Puhl Sándor is marad a posztján. Visszahívásukra ugyan többen szavaztak, mint a maradásukra, a leváltáshoz szükséges kétharmados többség azonban hiányzott. Lothar Matthäus jövőjéről nem esett szó a közgyűlésen.