Vágólapra másolva!
Mindkét milánói gárda, azaz az AC Milan és az Internazionale is kihasználta az éllovas Juventus szombati botlását a felzárkózáshoz, s egyaránt négygólos győzelmet aratott az olasz labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában.

Előbbi hazai pályán a Messinán gázolt át, míg utóbbi a Reggina vendégeként nem ismert kegyelmet.

A további élmezőnyhöz tartozó gárdák közül a Fiorentina idegenben nem bírt az Empolival, viszont tovább tart a Livorno és a Chievo remeklése.

A toszkán gárda Palermóban, míg a veronai együttes hazai pályán az Udinese ellen gyűjtötte be a három pontot.

Az esti mérkőzésen a tartalékos Roma remekül kezdett a Sampdoria otthonában, Perrotta helyzeténél Fortuna is a genovaiakkal volt, a Farkasok középályása egy remek csel után elgurított Antonioli mellett, de a bal kapufa meggátolta a gólszerzésben.

A 15. percben aztán előnybe kerültek a vendégek, Tomassi beadása után Totti tüzelt kapásból, Antonioli óriás bravúrral védett, de a kipattanót Perrotta visszaküldte a kapu elé, ahol Totti közelről már nem hibázott. Flachi révén többször is egyenlíthetett volna a Samp, de a 10-es mezben játszó csatár az első játékrészben kihagyta a helyzeteit.

A szünet után Chivu szabálytalansága miatt büntetőhöz jutott a genovai alakulat, és Flachi 11 méterről már bevette Doni kapuját, kialakítva ezzel az 1-1-es végeredményt.

Serie A, 16. forduló:
Milan - Messina 4-0 (1-0)
gól:
Sevcsenko (23., 47., előbbit 11-esből), Pirlo (83.), Gilardino (84.)

Cagliari - Ascoli 2-1 (2-0)
gól:
Del Grosso (8., öngól), Suazo (26., 11-esből), illetve Biso (55.)

Chievo - Udinese 2-0 (1-0)
gól: Tiribocchi (34.), Obinna (65., 11-esből)
piros lap: Mauri (50., Udinese)

Empoli - Fiorentina 1-1 (0-0)
gól:
Vannucchi (73.), illetve Pazzini (69.)

Palermo - Livorno 0-2 (0-0)
gól:
Pfertzel (67.), Morrone (90.)
piros lap: Ferri (88., Palermo)

Reggina - Internazionale 0-4 (0-3)
gól: Cordoba (2.), Martins (15.), Adriano (40.), Pizarro (90.)

Siena - Parma 2-2 (0-0)
gól: Locatelli (52.), Chiesa (76.), illetve Corradi (47.), Dessena (90.)

Sampdoria - Roma 1-1 (0-1)
gól: Flachi (55., 11-esből), illetve Totti (15.)

[origo] / (MTI)