Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgás meghatározó szereplői, a klubtulajdonosok megvonták bizalmukat az MLSZ elnökétől és menedzsmentjétől, s felszólították Bozóky Imrét, hogy mondjon le.

A Magyar Labdarúgóliga arról is tájékoztatta a távirati irodát, hogy az összejövetelen, amelyre szerdán a Hotel Aquincumban került sor, az NB I-es klubokat és az NB II-ben élen álló csapatokat képviselő tulajdonosok egyhangúlag döntöttek így. Tanácskozásukon jelen volt a labdarúgó-szövetség elnöke, valamint Berzi Sándor főtitkár is.

Véglegesnek tekinthető, hogy az MLSZ pénzügyi és gazdasági tevékenységét ellenőrző független könyvvizsgáló jelentésének ismeretében a szövetség felügyelő bizottsága rendkívüli elnökségi ülést kezdeményezett, s ezt kedden, egy nappal a tagok fellépése nyomán sorra kerülő rendkívüli közgyűlést megelőzően tartják.

Az MLSZ alapszabálya értelmében az fb-nek akkor kell az elnökség soron kívüli ülését indítványozni, ha arról szerez tudomást, hogy a szövetség működése során jogszabálysértés, vagy a szövetség érdekeit súlyosan sértő esemény, mulasztás történt, illetve a vezető tisztségviselők felelősségét megalapozó tény merült fel.