Vágólapra másolva!
A Real Madrid labdarúgócsapatának vezetősége azon gondolkodik, hogy a téli átigazolási időszakban szerződteti Roy Keane-t, akinek idény közben kellett távoznia a Manchester Unitedtől.

"Keane rajta van a listánkon, de még semmi sem dőlt el. Ez nem is várható egy-két napon belül" - mondta Antonio Garcia Ferreras, a királyi gárda kommunikációs igazgatója. A spanyol sajtó úgy tudja, az ír középpályásnak féléves szerződést és heti 120 ezer eurós fizetést kínált a fővárosi klub.

A 34 éves klasszis a Bajnokok Ligájában nem léphetne pályára, mivel az angol együttes színeiben már szerepelt a sorozatban ebben az idényben.

Keane 12 év után, három hete hagyta el a manchesteri gárdát és a West Ham United, a Glasgow Rangers, a Celtic, az Everton és a West Bromwich Albion is szeretné leigazolni. 1993-ban brit rekordot jelentő összegért szerződött a Nottingham Foresttől a Vörös Ördögökhöz, az MU-val 1999-ben Bajnokok Ligáját nyert, ezen kívül nyolc bajnoki cím, és FA-kupa-győzelmek is fűződnek a nevéhez. A játékos távozásában az is szerepet játszott, hogy élesen kritizálta a csapat teljesítményét a nyilvánosság előtt.