Vágólapra másolva!
Az éllovas Juventus négy góllal nyert a vendég Cagliari ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában, míg az AS Roma hazai pályán kapott ki a Palermótól. A milánói derbit az Internazionale nyerte, Adriano a 92. percben szerezte meg a kék-feketék győztes gólját.

A nap rangadóját Milánóban játszották, ahol városi derbin feszült egymásnak az Inter és a Milan. A kék-feketék kezdtek aktívabban, Martins a bal oldalról húzta középre a labdát, Adriano megelőzte Nestát, de ballal csúnyán fölélőtt 11 méterről.

A 23. percben Adriano tálalt Martins elé, aki úgy tűnt nem éri el, a nigériai azért megpróbált a labdához férni, és eközben fellökte Nestát, aki estében kézzel ért a labdához, Messina pedig büntetőt ítélt. Adrianót nem érdekelte, hogy jogos volt -e a büntető, vagy nem, és a kapu bal oldalába gurított.

Továbbra is az Inter irányított, Figo lövése elzúgott a bal kapufa mellett, aztán a Milan is tizenegyeshez jutott, Pirlo szabadrúgása után Cambiasso fejéről Stankovic kezére pattant a labda, Messina pedig ismét a mészpontra mutatott, Sevcsenko higgadtan a bal alsóba gurított.

Igazi futballháború zajlott a pályán, rengeteg volt a szabálytalanság, és volt dolga az orvosi stábnak, Kaladze arca Martins könyökétől lett véres, aztán Samuel próbálta meg átrendezni Gilardino fogsorát (egyikért sem járt lap), Nesta pedig megúszta a kiállítást, amikor már besárgulva pakolt oda Adrianónak.

A szünet után a Milan kétszer is eljutott az Inter kapujáig, előbb Gilardino fejelt mellé, majd ő készítette le Sevcsenkónak lövésre a labdát szép cselek után, de az ukrán kísérlete nem jutott el a kapuig. Az 58. percben Kaladze szerelte Adrianót tisztán, Messina szabadrúgást ítélt, és sárgát adott a grúznak, a pontrúgást Adriano tűzte kapura, Dida pedig éppen Martins elé ütötte, aki az üres kapuba gurított.

Újra jönnie kellett a piros-feketéknek, és rá is kapcsoltak Ancelotti fiai, Kaká bombája Cordóba fején csúszott meg, és a bal kapufán csattant, aztán Serginho tekert a jobb sarok mellé 18 méterről. A 83. percben sikerült az egyenlítés, Pirlo ívelt középre egy jobboldali szabadrúgást, középen Stam emelkedett szinte a reflektorokig, és a bal sarokba fejelt. A második félidő sem telt el véres jelenet nélkül, Simic állította meg könyökkel Figót, amit a portugál szája bánt.

A hajrá az Interé volt, előbb Adriano Kaladze hibája után még elhibázta a meccs egyik legnagyobb helyzetét, de a 92. percben az ötösről befejelte Verón szögletét, kialakítva ezzel a 3-2-es végeredményt.

Serie A, 15. forduló:
AS Roma - Palermo 1-2 (1-1)
gól: Cassano (35.), illetve Biava (21.), Caracciolo (78.)

Ascoli - Reggina 1-1 (0-0)
gól: Fini (60.), illetve Paredes (88.)
piros lap: I. Franceschini (58., Reggina)

Juventus - Cagliari 4-0 (2-0)
gól: Nedved (10.), Trezeguet (18., 53.), Vignati 68., öngól)

Livorno - SS Lazio 2-1 (0-0)
gól: De Ascentis (59.), Peruzzi (78., öngól), illetve Pandev (65.)

Messina - Chievo 2-0 (2-0)
gól: Di Napoli (17.), Zampagna (45.)
piros lap: D. Franceschini (58., Chievo)

AC Parma - Sampdoria 1-1 (1-0)
gól: Corradi (26.), illetve Bonazzoli (84.)

Udinese - Lecce 1-2 (0-1)
gól: Di Natale (90.), illetve Vucinic (41., 57.)

Internazionale - Milan 3-2 (1-1)
gól:
Adriano (24., 11-esből, 92.), Martins (59.), illetve Sevcsenko (39., 11-esből), Stam (83.)