Vágólapra másolva!
A brit rendőrség őrizetbe vette Paul Gascoigne-t, minden idők egyik legellentmondásosabb angol válogatott labdarúgóját, aki ezúttal Liverpoolban bántalmazott egy férfit.

A 38 éves "Gazza" a Hope Street Hotelben rendezett jótékonysági rendezvényen tartott beszédet, melynek során egy kábítószer-, illetve alkoholrehabilitációs intézet számára gyűjtött pénzt. Nem sokkal később ismeretlen okból ütlegelni kezdte a színpad mellett álló fotósok egyikét, aki orvosi ellátásra szorult.

Gascoigne pályafutása során számos elitklubban megfordult: a Newcastle Unitedben kezdte pályafutását, majd szerepelt a Tottenham Hotspur, a Glasgow Rangers, a Middlesbrough, a Lazio, az Everton és a Burnley csapataiban is. Futballistakarrierje - részben botrányai, iszákossága és falánksága miatt - az 1990-es évek végén szakadt meg.

Azóta edzőként tevékenykedik, munkahelyeiről azonban általában a szerződése lejárta előtt távoznia kell. Legutóbb - a hét elején - mindössze 39 nap elteltével volt kénytelen lemondani a szigetországi bajnokság hatodik osztályában szereplő Kettering Town vezetőedzői posztjáról.

A kiscsapat tulajdonosa, Imraan Ladak azzal vádolta meg Gascoigne-t, hogy a mérkőzések, valamint edzések alatt legalább 37 alkalommal látta őt ittasan. "Na és akkor mi van? Néha bedobok a meccs előtt egy dupla brandyt. Régebben napi négy üveg whisky volt az adagom, de ennek már vége" - közölte a sztár.

A brit rendőrség kedd délután szabadon bocsátotta Gascoigne-t.