Vágólapra másolva!
A labdarúgó Borsodi Liga 14. fordulójában a bajnoki címvédő, a mezőnyben egyedüliként veretlen DVSC-AVE Ásványvíz a Budapest Honvédot fogadja.

A kispestiek több mint egy hónapja nem szenvedtek vereséget, utoljára október 29-én a Diósgyőr vendégeként kaptak ki 1-0-ra, ugyanakkor a napok óta beszédtémát szolgáltató MTK elleni mérkőzés következményeként Miro, Kovács Zoltán, Schultz, Takács Zoltán és Genito is hiányozni fog. A hazaiaknál mindenkire számíthat Supka Attila, aki egykoron futballozott a Honvédban, de már semmilyen kötődése nincs egykori klubjához.

A tabella második helyén álló Újpest a Győri ETO FC-t fogadja. A házigazdák a 2. fordulóban 2-2-es döntetlent játszottak hazai pályán a Vasassal, azóta viszont valamennyi meccsüket megnyerték a Megyeri úton.

A liláknál elképzelhető Tóth Norbert visszatérése, a középpályás térdszalaghúzódása után már teljes intenzitással edzett. A győrieknél Priskin három sárga lapja miatt pihen, Stark lábadozik, Szabó Zsolt megsérült, Lendvai viszont felépült.

A listavezető Fehérvár soproni túra előtt áll, a Kispesten a 98. percben egyenlítő MTK pedig a Pajkos János irányításával még veretlen Disógyőr vendége lesz.

[origo] / (MTI)