Vágólapra másolva!
Kevesebb, mint két hónap elteltével menesztették Leonyid Burjakot, az ukrán Dinamo Kijev vezetőedzőjét.

Az 52 éves szakembernek azért adták ki az útját, mert a gárda a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában nem tudott túllépni a svájci FC Thun gárdáján, ráadásul így még az UEFA-kupában sem szerepelhet a csapat.

Játékosként Burjak - aki június 17-én váltotta Szabó Józsefet - 1973 és 1984 között volt tagja a kijevi csapatnak, amellyel KEK-et nyert (1975), illetve öt szovjet bajnoki címet szerzett.