Vágólapra másolva!
Ha csak a bajnoki szereplést nézzük, akkor a Liverpool FC legutóbbi idénye egyértelműen kudarcnak számít, hiszen az előzetes célt, az első négybe kerülést nem sikerült kiharcolni. Ám mivel a nemzetközi porondon várakozáson felül teljesített a gárda, így Rafa Benítez máris bevonult a klub legendái közé, és egyben rendkívül magasra tette fel a lécet maga előtt a hamarosan kezdődő idényre is.

A Liverpool FC fanatikusai az előző szezon utolsó mérkőzésének első félideje után minden bizonnyal kudarcként értékelték a 2004-2005-ös idényt, elvégre a csapat csak ötödik lett a Premier League-ben, és bár bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, ott 3-0-s vesztésre állt az AC Milannal szemben. Elég volt azonban "hatpercnyi őrület", ahogyan az olaszok mestere, Carlo Ancelotti fogalmazott, és a liverpooliaknak sikerült egyenlíteniük, s a nemzetközi kupák egyik legemlékezetesebb fináléjában végül tizenegyesekkel diadalmaskodva elhódították a trófeát.

És bár sohasem tudjuk meg, hogy mi lett volna akkor, ha a Liverpool nem fordít, hanem alulmarad a fináléban, utólag visszatekintve nagyon úgy tűnik, hogy ez a hat perc alapjaiban változtatta meg a klub jövőjét.

Nagy a valószínűsége ugyanis annak, hogy a BL-győzelem nélkül a csapatkapitány és egyben legmeghatározóbb futballista, Steven Gerrard távozott volna az Anfield Roadról - de még így sem sok hiányzott ahhoz, hogy a liverpooli drukkerek körében csak Godnak, azaz Istennek hívott játékos elhagyja a klubot, és Júdássá váljon a fanatikusok szemében.

A középpályásnak kulcsszerepe volt abban, hogy a Liverpool egyenlíteni tudott az AC Milan ellen, és rögtön a finálét követően kijelentette, hogy egy ilyen találkozó után bolond lenne otthagyni az egyesületet, így aztán a szurkolók nyugodtan várták a felkészülési időszakot. Gerrard a nyáron azonban hosszas tárgyalássorozat után sem fogadta el a klub új szerződési ajánlatát, így a fanatikusok egyre idegesebbek lettek, hogy aztán július 5-én robbanjon a bomba.

Azon a napon ugyanis a klub nyilvánosságra hozta, hogy a focista az utolsó ajánlatukat sem írta alá (amelyben pedig állítólag heti százezer font fizetést kínáltak a csapatkapitánynak), egyben átigazolási kérelmet nyújtott be. A Vörösök úgy érezték, hogy éppen az árulta el őket, akit a legjobban szerettek, akadt, aki első dühében nyilvánosan elégette a Gerrard feliratú mezét - ő egy nappal később alighanem megbánta tettét, mert a focista július 6-án visszakozott, és mégis a maradás mellett döntött.

Valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, hogy mi zajlott le a kulisszák mögött, Gerrard mindenesetre a következőket nyilatkozta, amikor aláírta 2009-ig szóló kontraktusát: "Sohasem mondtam, hogy távozni akarok, de úgy éreztem, sarokba szorítottak, és rám akarják kényszeríteni az akaratukat. Elismerem, hogy én is hibáztam, mint ahogyan az egyesület is, de megbeszéltük a dolgot, és így azt tehetem, amit mindig is akartam, vagyis maradok Liverpoolban."

Gerrarddal együtt egy másik "ős-liverpooli", a középhátvéd Jamie Carragher is új kontraktust írt alá, mint ahogy a BL-döntő két további hőse, Dietmar Hamann és Djimi Traoré is meghosszabbította szerződését egy évvel - pedig Hamann távozását előzetesen szinte mindenki biztosra vette, de a fináléban aratott diadal más perspektívába helyezte a dolgokat.

Az isztambuli hősök közül egyedül a cseh Vladimír Smicer ment el, a többi távozó viszont nem töltött be kulcsszerepelt az előző idényben: még Mauricio Pellegrino szerepelt a legtöbbször, összesen 11 bajnokin játszott fél szezon alatt, míg Igor Biscant 19 alkalommal vetette be Rafa Benítez, igaz, többnyire csereként. Rajtuk kívül csak olyanok köszöntek el ismét, akik már eleve kölcsönben voltak: El Hadji Dioufért ötmillió eurót kaptak a Bolton Wandererstől, Alou Diarráért pedig hárommilliót az RC Lenstól.

Természetesen új igazolások is érkeztek a klubhoz, és Benítez a tőle megszokott módon elsősorban a spanyol piacon nézett körül - bár az első szerzemény Angliából érkezett a Middlesbrough FC holland szélsője, Boudewijn Zenden személyében, akiért egyetlen fontot sem kellett fizetni, mivel lejárt a szerződése a Borónál.

A többiek viszont egytől egyig a Primera Divisiónból tették át a székhelyüket az Anfield Roadra: a Villarreal CF kapusa, José Manuel Reina kilencmillió euróba került, a Valencia CF-től, vagyis Benítez egykori klubjától szerződtetett Mohamed Sissoko vételára pedig 7,5 millió euró volt. Rajtuk kívül a Liverpoool kölcsönvette még a Sevilla FC 18 esztendős jobbhátvédjét, Antonio Barragánt, az Albacete chilei középpályását, Mark Gonzálezt, illetve leigazolta a Southampton FC hórihorgas csatárát, Peter Crouchot.

A hírek szerint az erősítések azonban ezzel még nem értek véget: noha Luis Figóról lecsúszott a klub, a kiszemeltek között van még a Real Zaragoza argentin középhátvédje, Gabriel Milito. Crouch megszerzése kapcsán Milan Baros távozását is szokás emlegetni, amit tovább valószínűsít, hogy a cseh focista egyik BL-selejtezőn sem szerepelt. Akárhogy is, a Liverpool számára a cél immár nem lehet más, mint a bajnoki aranyérem...