Vágólapra másolva!
A magyar válogatott játékmestere, a Werder Bremen 2004-es bajnokcsapatának a tagja, Lisztes Krisztián még mindig csapatot keres. A középpályás a minap visszautasította az angol Wigan ajánlatát, így - mint elmondta - a Primera División vagy a Serie A lehet az új célpont számára.

A 29 esztendős, 49-szeres válogatott középpályás iránt korábban - többek között - az 1. FC Köln, az 1860 München s az Austria Wien is érdeklődött, ám ezeknél jobb együttesben kívánja folytatni pályafutását Lisztes, aki az elmúlt szezonban sérülése miatt mindössze két tétmeccsen lépett pályára Brémában.

Nemrég egy angol első osztályú klub is megkereste a középpályást, aki végül nemet mondott az újonc Wigan Athletic ajánlatára is. "Nem mondanám, hogy az ajánlatukkal volt baj, inkább a csapat játékerejével" - mondta a szerdai F1-es focigálára készülő játékos az [origo]-nak. "Rájuk férne az erősítés, nem akarok egy kiesés ellen küzdő csapatban szerepelni."

Akkor még nem tudhatta Lisztes, hogy az exliverpooli Stephane Henchoz a Wiganhez igazol, a Celtictől érkezett svájci védő miatt persze még nem lett sztárcsapat az angol egylet. S bár a leginkább irányító poszton bevethető játékos több napot is eltöltött a Wigannél, s csak utána mondott nemet, azt nem állítja, hogy semmiképpen nem akar a szigetországba igazolni. "Mint eddig is, ezentúl is meghallgatok minden ajánlatot, akár Angliából is."

Felmerül a kérdés: ha a Wigan és az Austria Wien "kevés" volt, s a Werder Bremennél sem akart maradni az ingyen igazolható Lisztes, akkor melyik bajnokságban szeretne landolni? "Soha nem titkoltam, hogy a Primera División az álmom, a másik lehetőség pedig a Serie A lehet" - fűzte hozzá a játékos, hozzátéve, hogy konkrét ajánlata egyelőre nincsen, s egyébként bő egy hónapja van még arra, hogy megfelelő csapatot találjon magának, augusztus 31-éig tart ugyanis az átigazolási időszak. (Érdemes megemlíteni azt a két együttest, amely bő másfél éve egyszer már bejelentkezett Lisztesért: előbb az olasz Perugia, később pedig a spanyol Mallorca érdeklődött iránta.)

Egy dolog viszont megnehezíti a dolgát: "Sajnos a magyarok a spanyol és az olasz bajnokságban csak 2006-tól számítanak majd 'rendes' EU-játékosnak", ami annyit jelent: addig a légiósokkal kell(ene) megküzdenie a csapatba kerülésért. Lisztes a legjobb korban van, kigyógyult a sérüléséből, s várja a jelentkezőket. Nem nagy kockázat kijelenteni, egy majd' ötvenszeres magyar válogatott, német bajnok játékmester, akiért még fizetni sem kell, azért nem számít eladhatatlan "portékának" a futballpiacon...