Vágólapra másolva!
Véget ért a nyári átigazolási időszak egyik szappanoperája, Alberto Gilardino ugyanis aláírt az AC Milan csapatához. A 23 éves válogatott csatár hosszú huzavona után kötött ki a piros-feketéknél, akik a legkitartóbb kérőnek bizonyultak.

Gilardino tavaly és idén is második helyen végzett az olasz góllövőlistán, mindkétszer 23 találatig jutott, de amíg a 2003/2004-es szezonban az ötödik helyen zárt a Parmával, addig a legutóbbi idényben csak osztályozón harcolta ki a bennmaradást csapatával.

A sárga-kékeknél 2008-ig szólt a szerződése, de nyáron a Milan, a Juventus és a Chelsea is bejelentkezett érte. A legkitartóbb kérőnek a bajnokságban és a BL-ben is ezüstig jutó milánóiak bizonyultak, de az általuk ajánlott összeg sokáig nem találkozott a parmai vezetők igényével. Végül Adriano Galliani, a Milan alelnöke kijelentette, hogy 24 millió euró a végső ajánlat, és ha hétfőn sem sikerül megegyezni a parmaiakkal, akkor más csatár után néznek, jól értesültek már Ruud van Nistelrooy és Marco di Vaio nevét emlegették.

Hétfő este aztán felgyorsultak az események, hat órakor előbb a Parma vezetői érkeztek a Milan székházába, majd negyed nyolckor az athéni olimpián bronzérmet szerzett támadó is befutott. A milánói klub hivatalos honlapja 21.24-kor közölte a hírt, miszerint Alberto Gilardino 2010-ig aláírt a klubhoz.

"Nagyon örülök, hogy hosszas tárgyalás után a lehető legjobban ért véget ez az átigazolási huzavona. A játékosok, a csapat, az egyesület történelme mind-mind lenyűgöző. Hogy miért a Milant választottam? Mert megtiszteltetés számomra, hogy Európa legerősebb csapatának mezét viselhetem" - udvarolt új kenyéradójának a gólerős támadó.

A Milan valóban ütős csatársorral várhatja az új szezont, hiszen annak ellenére, hogy Hernan Crespo visszatért a Chelsea-hez, és Jon Dahl Tomasson a Stuttgartba igazolt, a Sevcsenko, Inzaghi duó mellé megszerezte a Vieri, Gilardino párost.