Vágólapra másolva!
A főtámogatók és kulcsjátékosok után Pintér Attila edző is távozott Sopronból. A hűség városának csapatát kupagyőzelemig vezető tréner azért hagyja el a klubot, mert új támogató érkezik, aki mással képzeli el a folytatást, így Csank János ül le a megüresedett kispadra.

Amíg a Ferencváros elleni fölényesen megnyert Magyar Kupa-döntő után minden szépnek tűnt Sopronban, a bajnokság befejeztével folyamatosan aggasztó hírek érkeztek a csapatról.

Kiszállt ugyanis a két fő támogató, ennek következtében a klub költségvetése is jelentősen megcsappant, és kulcsjátékosok hagyták el a várost. Tóth Mihály és Szekeres Tamás Norvégiába szerződött, Balaskó Iván és Sira István Pécsett folytatja, Pintér Zoltán Diósgyőrbe igazolt.

A hétvégén a Lublin elleni edzőmérkőzés is elmaradt, mert mindössze négy felnőtt és négy juniorkorú labdarúgó vállalta volna a játékot. A helyzet mára javult, ugyanis új támogató érkezik, a román-osztrák állampolgárságú Marius Vizer személyében, aki Fehérváron is próbálkozott már, és az Európai Cselgáncsszövetség elnöke. Az új tulajdonos új edzővel képzelte el a folytatást, így Pintér Attila is távozott.

"Délután fél kettő tájban kaptam az információt Antók Zoltántól, a kft. egyik volt társtulajdonosától arról, hogy a klubnak sikerült megegyeznie egy befektetővel, aki azonban nem velem képzeli el a továbbiakban a munkát Sopronban. Azt gondolom, ez így korrekt, sokkal tisztességesebb eljárás, mint ami egy éve történt velem a Ferencvárosnál. A soproni szurkolóknak nagyon köszönöm, hogy segítették, támogatták a csapatot. Úgy érzem, a Magyar Kupa-győzelemmel történelmet írtunk és olyan sikert értünk el, amilyenre a klub fennállása óta nem volt példa. A szurkolók mellett szeretném megköszönni segítőimnek a munkát" - nyilatkozta a fiatal tréner a Kisalföldnek.

Kedd délelőtt hivatalosan is bejelentették, hogy Csank János lesz Pintér utódja. A korábban a Váccal és a Ferencvárossal is bajnoki címet szerző szakember legutóbb Nagyszalontán dolgozott utánpótlás-megfigyelőként, és a nyáron már a Zalaegerszeggel is kapcsolatba hozták, de a bizonytalan helyzet miatt végül nemet mondott a zalaiaknak.

Az új edző mellett egy régi-új támogató is szerepet vállal Sopronban, a T-Online, amelynek elődje, az Axelero anyagilag segítette a klubot, fél plusz egy évre meghosszabbította szerződését.