Vágólapra másolva!
Az 1. FC Nürnberg újoncként remekül helytállt a Bundesligában, hiszen kiesési gondjai egyáltalán nem voltak, ráadásul a csapat adta a német pontvadászat gólkirályát. Míg a közvélemény felé deklarált cél soha nem is volt más, mint a biztos bennmaradás, addig a vezetőség titkon ennél azért jobb szereplésben bízott, amely a következő pontvadászatban akár meg is valósulhat: elvégre eddig csak erősített a klub, és a sztár, Marek Mintál is marad.

Az egykori patinás egyesület az elmúlt évtizedben többnyire az első és a második vonal között liftezett, sőt még a harmadosztályt is megjárta egyszer, így aztán a tavalyi feljutást követően a szurkolók meglehetősen óvatosak voltak.

Ők már a bennmaradás kiharcolásával is elégedettek lettek volna, azonban a csapatnak ezt egy cseppet sikerült felülmúlnia, hiszen a nürnbergi fanatikusoknak alapjában véve egyetlen másodpercig sem kellett izgulniuk a kiesés miatt, mert kedvenceik egyszer sem álltak az utolsó három pozícióban, és mindig legalább öt pont választotta el őket a kiesési zónától.

Egy ideig még az sem tűnt elképzelhetetlennek, hogy az 1. FC Nürnberg a tabella első felében végez, de a bajnokság második felében valamivel gyengébben szerepelt az együttes, és így meg kellett elégednie a 14. pozícióval - ami azért még mindig nem számított rossz eredménynek.

A visszaesés első számú indokaként a gyászos hazai szereplést lehet megemlíteni: a Franken-stadionban mindössze négy mérkőzést nyert meg az együttes, és otthoni mérlege alapján csak két rosszabb együttes akadt nála, míg az idegenbeli szereplést összesítő táblázaton az előkelő nyolcadik helyezést szerezte meg a csapat.

A másik fő hibapont a védekezésben volt fellelhető, hiszen míg a támadórészleg (elsősorban Marek Mintálnak köszönhetően) alaposan kitett magáért, és 55 alkalommal vette be az ellenfelek hálóját, aminél csak öt gárda szerzett több gólt, addig a 63 kapott találat meglehetősen sok, ennél többször csak a három kiesett csapat védelme kapitulált.

A hátvédsor gyengébb teljesítményéhez alaposan hozzájárult, hogy a rengeteg sérülés miatt Wolfgang Wolf csak a lehető legritkábban tudta ugyanabban az összeállításban pályára küldeni csapatát, és a középpályás sor védőmunkája is hagyott némi kívánnivalót maga után. Nem csoda, hogy az új igazolások többsége is inkább a védekező típusú futballista.

A közvetlen védelembe érkezett az Arminia Bielefeld középhátvédje, Benjamin Lense, akinek lejárt a szerződése a bielefeldieknél, és így egyetlen eurót sem kellett érte fizetni. A klub a balhátvéd posztjára is szeretett volna igazolni, és a jelöltek közül végül az argentin Horácio Pinola lett a befutó, akit az Atlético Madridtól vettek kölcsön, de az előző szezont hazájában, a Racing Clubnál töltötte, és ott alapembernek számított.

A sportigazgató, Martin Bader kifejtette, hogy Pinola maximálisan beleillik az egyesület transzferpolitikájába, amely szerint a nürnbergiek igyekeznek fiatal, fejlődőképes labdarúgókat igazolni, akik azonban előző egyesületüknél rendszeresen pályára léptek. Nürnbergben ráadásul van hagyományuk az argentin játékosoknak, elég, ha csak Sergio Zaratéra gondolunk, aki 1990 és 1994 között szerepelt a csapatnál, és hatalmas kedvenc volt.

A középpályára érkezett focisták is elsősorban védőfeladatot láthatnak majd el, és a három új középpályás közül a legnagyobb fogásnak a cseh Jan Polák tűnik. A Slovan Liberec 24 esztendős válogatott focistája ugyanis nem csak küzdeni tudásáról, hanem kiváló technikájáról is elhíresült hazájában, nem csoda, hogy a cseh nemzeti tizenegy legutóbbi öt találkozóján egyaránt pályára lépett, és ezeken a mérkőzéseken három gólt is szerzett.

Ő lehet a klubtól távozott csapatkapitány, a norvég Tommy Svindal Larsen utódja, de a védekező középpályás szerepkörére két tunéziai focista is pályázhat. A Konföderációs-kupán szerepelt észak-afrikai válogatottból a nürnbergiek ugyanis két focistát is megszereztek. Dzsaver Mnari az Espérance Tunistól érkezett, és meglehetősen tapasztaltnak számít, elvégre klubjával már az Afrikai Bajnokok Ligáját is elhódította.

Ő próbajátékon is szerepelt a frankoknál, mielőtt szerződtették volna, és teljesítményével meggyőzte Wolfot, aki a Chelsea FC francia focistájához, Claude Makeleléhez hasonlította az új szerzeményt. Honfitársa, Adel Csedli a középpálya bal oldalán kaphat szerepet, a francia Istres-től leigazolt labdarúgó azonban szükség esetén akár balhátvédként is bevethető, és a nürnbergieknek éppen ilyen sokoldalú játékosra volt szükségük.

Az egyetlen új szerzemény, aki kifejezetten a támadórészleget erősítheti, a másodosztályból érkezett: a Karlsruher SC orosz utánpótlás-válogatott csatára, Ivan Szaenko az előző idényben ötször volt eredményes a Bundesliga 2-ben, és emellett hat gólpasszt adott, az utolsó fordulókban azonban nem lépett pályára, mivel nem volt hajlandó meghosszabbítani szerződését.