Vágólapra másolva!
Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt június 26-án!

2003-ban ezen a napon játszották a Konföderációs-kupa elődöntőjét, amely közben tragikus módon életét veszítette Marc-Vivien Foe, a kameruni válogatott egyik meghatározó játékosa.

A mérkőzésen a kameruniak nem számíthattak egyik legjobb támadójukra, Samuel Eto'óra, aki szombaton klubcsapatával, az RCD Mallorcával a spanyol kupa döntőjében lépett pályára, és Winnie Schäfer úgy ítélte meg, hogy inkább elengedi a futballistát. Némi meglepetésre Joseph-Desiré Job is kimaradt a kezdő tizenegyből, így a támadósort Mohamed Idrissou és Pius N'Diefi alkották, akik a Konföderációs-kupán addig nem nyújtottak valami maradandót. A kolumbiaiaknál visszatért a kezdő tizenegybe az eltiltását letöltött Iván Córdoba, így a dél-amerikai együttes a várakozásoknak megfelelő összeállításban kezdte az elődöntőt.

A forgatókönyv is a megszokott volt: Kolumbia sokkal többet birtokolta a labdát, ám csak az ellenfél tizenhatosáig jutott (gyakran még addig sem), helyzetet nem tudott kialakítani. A kameruniak ezzel szemben sokkal veszélyesebben futballoztak, és miután hamar vezetést szereztek, afrikai csapattól szokatlanul, fegyelmezetten játszottak: igyekeztek már a középpályán lezárni a területeket, és csírájában elfojtani a kolumbiai támadásokat, ami többnyire sikerült is nekik. Az első játékrészben Víctor Aristizábalék egyetlen kapura lövést sem tudtak jegyezni, ellenben az afrikaiaknak a gólon kívül is akadt lehetőségük. Francisco Maturana mester a szünetben váltott is, behozta a szélvészgyors szélsőt, Elson Becerrát, aki valóban adott egy kis lendületet a csapatnak, de nem túl sokat. A játék képe nem nagyon változott, még azután sem, hogy Bill Tchatót kiállították.

A 72. percben tragikus esemény sokkolta a játékosokat, s a televíziók előtt ülő milliókat. Marc-Vivien Foé minden külső hatás nélkül összeesett a kezdőkörben, miközben békésen bandukolt előre, és már az első pillanatban látni lehetett, hogy nagy a baj. A kameruni stáb azonnal segítséget kért a kolumbiaiaktól, majd a focista hordágyra került, és azonnal kórházba vitték. Ekkor már leállt a szívműködése, de a francia orvosok közel háromnegyed órán keresztül próbálták újraéleszteni - sikertelenül. A 28 esztendős futballista elhunyt.

A tragédia után a kolumbiaiak végső rohamra indultak, a középhátvéd Yepes előrement a támadósorba, és ez kis híján eredményt is hozott. Az FC Nantes-ban légióskodó játékos fejese azonban a kapufán csattant, és a kipattanót Aristizábal elképesztő módon közvetlen közelről szintén a kapufára lőtte. A kameruni együttes a hajrában a teljesen kinyíló kolumbiaiak ellen akár növelhette is volna előnyét, de az afrikaiak az 1-0-s győzelemmel is tökéletesen elégedettek voltak.

Kamerun - Kolumbia 1-0 (1-0)
Lyon, Gerland-stadion, 12 352 néző
v.: dr. Merk (német)
Kamerun: Kameni - Tchato, Song, Njanka, Mbami, Geremi, N'Diefi (Atouba, 74.), Mettomo, Foé (Mézague, 75.), Idrissou (Falemi, 89.), Djemba Djemba. Szövetségi kapitány: Schäfer.
Kolumbia: Ó. Córdoba - I. Córdoba, Yepes, Valentierra, Aristizábal, Hernández, Velásquez (Becerra, 46.), López, Bedoya (Murillo, 69.), Patino, Martínez. Szövetségi kapitány: Maturana.
gól: N'Diefi (9.)
kiállítva: Tchato (69.)