Vágólapra másolva!
Az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) felkínálta az egyetlen bírókoordinátori állást az ötször a világ legjobbjává választott Pierluigi Collinának, aki elvileg a szombati Bologna-Parma osztályozón fújt utoljára sípjába tétmérkőzésen.

"Azt tanácsoljuk neki, hogy törődjön bele a nyugdíjazásába és ne reménykedjen abban, hogy valamilyen különengedéllyel még egy idényt dolgozhat az itthoni élvonalban" - üzente Franco Carraro, az FIGC elnöke a kopasz bírónak, akinek azért kell befejeznie pályafutását, mert februárban elmúlt 45 éves, s ezzel túllépte a felső korhatárt.

Korábban Volker Roth, a FIFA játékvezetői bizottságának vezetője visszautasította a nemzetközi folytatást Collina számára, mondván: tartaniuk kell magukat a szabályokhoz.

A legújabb híresztelések szerint a jellegzetes fizimiskájú sípmester akár Angliába is átköltözne, az ottani szövetség ugyanis még egy évig alkalmazná őt a Premier League-ben.

A civil foglalkozására nézve adóügyi tanácsadó Collina 1977-ben kezdett bíráskodni, 1991-ben került a Serie A-ba, majd 1996-ban kapta meg a FIFA-licencet. Pályafutásának két csúcspontja az 1999-es Manchester United-Bayern München (2-1) BL-finálé, illetve a 2002-es világbajnoki döntő volt Brazília és Németország (2-0) között.