Vágólapra másolva!
Megkezdte a felkészülést a Győri ETO FC a labdarúgó Arany Ászok Liga következő idényére: Reszeli Soós István szakmai igazgató keretében új játékos Bajzát Péter, aki éveken át a Debrecen csatára volt, az elmúlt szezont pedig a német másodosztályú Oberhausen együttesében töltötte.

További új szerzemény még az Aradról érkezett védő, Varga Roland, s Győrben készül Kenesei Krisztián is, aki az elmúlt fél évhez hasonlóan várhatóan - kínai klubjától - újabb hat hónapot játszik kölcsönben az ETO-ban.

Klement Tibor, a Győri ETO FC ügyvezetője elmondta: sajtóértesüléssekkel ellentétben a klubnál nem téma a ferencvárosi Lipcsei Péter és Szűcs Lajos leigazolása, míg Vincze Gábort szinte biztosan végleg megvásárolja a skót Livingston, ahol tavasszal kölcsönben szerepelt.

A klubvezető hozzátette: a továbbiakban nem számítanak Pomper Tiborra és Ciprian Binderre, Krass Árpád kapus pedig befejezte a labdarúgást. A szlovák származású csatár, Priskin Tamás szerdán megkapja a magyar állampolgárságot, így minden akadály elhárul, hogy a tehetséges játékos a válogatottban is bemutatkozzon, hiszen Lothar Matthäus korábban többször is elmondta, hogy számítana Priskinre.

Az eddigi pályaedző Somogyi József a továbbiakban nem tudja vállalni a pályaedzői munkát az első csapatnál, a helyét Csató János veszi át, aki három évre ír alá. A jövő héttől két hétig Tatán edzőtáborozik a csapat és a nyáron több felkészülési mérkőzést játszik. Szombaton 18 órától Győrben a ciprusi bajnok Famagusta szerepel, később ellenfél lesz többek között a szlovák Inter Bratislava, a lengyel Legia Warszawa és a horvát NK Zagreb is.

[origo] / (MTI)

Ötödik helyen végzett a Győrhttp://origo.hu/sport/magyarfoci/20050526kispesti.html?pIdx=2