Vágólapra másolva!
Bajnoki mérkőzések helyett a Konföderációs-kupa, a húsz éven aluliak világbajnoksága, illetve az afrikai vébéselejtezők voltak középpontban a múlt héten, megspékelve még egy olasz spareggióval, és ez álomcsapatunkban is tükröződik. Az U20-as vébéről négyen, a Konföderációs-kupáról öten kerültek be a világválogatottba.
Sébastien Frey (francia, AC Parma): Az olasz szezon zásáraként az utolsó kieső hely sorsáról döntő osztályozót, vagyis a spareggiót rendeztek a múlt héten, és az első meccs után a Bologna volt előnyben, hiszen idegenben tudott nyerni a Parma ellen. A visszavágón azonban a parmaiak 2-0-ra diadalmaskodtak, és így ők maradtak benn a Serie A-ban, amit nagy részben kapusuknak, Freynek köszönhetnek, a portás ugyanis fantasztikusan védett.
Arne Friedrich (Németország): A Nationalelf két mérkőzés alatt bebiztosította továbbjutását a Konföderációs-kupán, ráadásul a germánok e két találkozón öszesen hét gólt szereztek. Az ausztrálok ellen a meccs egyik legjobbja a jobbhátvéd Freidrich volt, nem annyira védőmunkája, hanem állandó felfutásai miatt, Tunézia ellen pedig aztán azt is megmutatta, hogy eredeti feladatát is képes jól ellátni.Gladstone (Brazília): A selecao az U20-as világbajnokságon ezúttal nem annyira támadósora, hanem védelme miatt jutott tovább csoportjából, hiszen a brazilok első három találkozójukon gólt sem kaptak. A Cruzeiro középhátvédjére sem lehetett panasz, ráadásul a bekk a svájciak ellen győztes találatot is szerzett.Nathan Sturgis (Egyesült Államok): Az USA válogatottja megnyerte a "halálcsoportot" a junior világbajnokságon, még pedig úgy, hogy egyik meccsen sem kapott gólt, pedig ellenfelei között volt Brazília és Németország is. A védelem tehát kiválóan teljesített, és különösen igaz ez Sturgisra, aki csak a Manchester Unitedben légióskodó Jonathan Spector sérülése miatt került be a csapatba.Gilberto (Brazília): A selecao hívei kissé aggódhattak, hiszen a védelem bal oldalán alapembernek számító Roberto Carlos a Konföderációs-kupára pihenőt kapott Parreira mestertől, de a jelek szerint a trénernek tökéletes helyettest sikerült találnia Gilberto személyében. A Hertha focistája kiválóan ellátta feladatát, és a görögök ellen az egyik előretörését követően gólpasszt adott Robinhónak.
Stephen Appiah (Ghána): A ghánai csapat ugyan mindig is a jobbak közé tartozott Afrikában, ám ennek ellenére eddig sohasem tudta kvalifikálni magát a vébére - most azonban végre megvalósulhat a nagy álom, köszönhetően a Dél-Afrika elleni idegenbeli győzelemnek. A találkozón a csapatkapitány Appiah bizonyult a mezőny legjobbjának, a középpálya jobb oldalán rendre remekül ment előre, és az egyik ilyen felfutás gólt is eredményezett.Michael Ballack (Németország): A germánok középpályása mindkét találkozón vezéregyéniségként futballozott, és ez nem csak abban nyilvánult meg, hogy magabiztosan értékesítette a csapata számára megadott két büntetőt. Ballack az első meccsen adott még egy gólpasszt, Tunézia ellen ő harcolta ki a tizenegyest, és összességében véve nagyon hasznosan futballozott.Hedwiges Maduro (Hollandia): Az Oranje a junior-világbajnokság első számú esélyesének számít, nem csak amiatt, mert hazai pályán szerepel, hanem a csapatban szereplő futballisták minősége alapján is. A csoportmérkőzések során többen is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, de a legjobban talán az Ajax középpályása, Maduro futballozott, aki Ausztrália és Benin ellen is eredményes volt.Juan Pablo Sorín (Argentína): Akárcsak a németek, az argentinok is két győzelemmel kezdték a Konföderációs-kupát, vagyis már biztosan ott vannak az elődöntőben. A gauchóktól többen is remek teljesítményt nyújtottak az első két meccsen, de a legegyenletesebben talán a bal oldali középpályás, Sorín futballozott, aki hatalmas munkabírással játszott, a pálya szinte minden pontján feltűnt, és a védekezésből, valamint a támadásból egyaránt kivette a részét.
John Aloisi (Ausztrália): Az auszik az első két mérkőzésükön egyaránt vereséget szenvedtek a Konföderációs-kupán, de mindkét alkalommal remekül helytálltak, és ez fokozottan igaz Aloisira. Az Osasuna támadója ugyanis Argentína és Németország ellen is kétszer volt eredményes, és nem rajta múlott, hogy az ausztrál gárda mindkétszer kikapott.Fernando Llorente (Spanyolország): A hispán gárda is maximális teljesítménnyel zárta az U20-as vébé csoportmérkőzéseit, és a spanyolok főleg Chile ellen remekeltek, a dél-amerikaiakat ugyanis 7-0-ra verték. A gólzáporból az Athletic Bilbao hórihorgas támadója, Llorente egymaga négy góllal vette ki a részét.