Vágólapra másolva!
A skót Premier League-ben szereplő Livingston futballcsapata - amely az utóbbi fél évben három magyart, Horváth Ferencet, Kriston Attilát, Vincze Gábort is alkalmazott - kivívta ugyan a bennmaradást, ám az utolsó helyen végzett Dundee FC egy jogtalan átigazolásra hivatkozva próbálja meg véghezvinni a "helycserét".

A befejeződött szezonban Richard Gough által dirigált Livingston nagy bravúrt végrehajtva elkerülte a kiesést a skót Premier League-ben, hiszen a sokáig utolsó helyezett gárda végül a hatcsapatos alsóházban negyedik lett, így - egy, illetve kettő ponttal - megelőzte a Dunfermline-t és a Dundee FC-t is.

Utóbbi így elvileg kiesett az élvonalból, ám a gárda - Kozma István egykori csapatának, a Dunfermline-nek a támogatását is élvezve - a skót ligához fordult Hassan Kachloul ügyében. A marokkói válogatott labdarúgót márciusban, az átigazolási időszak lejárta után igazolta le a Livingston mint amatőr státusú játékost, hogy megkerülje ezzel a profikra vonatkozó megszorításokat.

A kiesett Dundee-nél arra számítottak, hogy a skót szövetség pontokat von le a Livingstontól, s ezáltal a sereghajtó előrébb kerülne a táblázaton, az edinburgh-i egylet pedig elbúcsúzna az első osztálytól. A Dundee azt kifogásolja, hogy "Kachloul több pénzt kapott, mint amennyit a Livingstonban lejátszott nyolc meccse alapján kellett volna" s hogy nem volt törvényes a szerződtetése.

A skót liga illetékes bizottsága azonban úgy döntött, nem von le pontokat a Livingstontól, mivel a társulat nem szerzett jogosulatlan előnyt, a szabályok megkerülése miatt viszont 15 ezer fontos pénzbüntetéssel sújtották a klubot.

A Dundee képviselői azonnal jelezték, hogy a Skót Labdarúgó Szövetséghez benyújták fellebbezésüket, s ha kell, polgári pert indítanak a Livingston ellen.