Vágólapra másolva!
Walter Samuel, a Real Madrid argentin labdarúgója a napokban megjelent hírekkel ellentétben maradni szeretne jelenlegi csapatában. 

Több olasz lap is tudni véli, hogy a középhátvédet már leigazolta az Internazionale, a spanyol hírügynökség (EFE) információi szerint ugyanakkor ez nem történt meg.

"Az újságokban olvastam erről, de semmit sem tudok. Samuel olyan futballista, akinek a játéka nagyon tetszik nekem, de most az Olasz Kupa a legfontosabb számunkra, ezért nem foglalkoztat a dolog" - nyilatkozta Roberto Mancini, az Inter edzője.

"Még egyetlen hivatalos ajánlatot sem kaptunk"- reagált az ügyre a Real Madrid szóvivője.

A jelenleg a válogatottal Németországban tartózkodó hátvéd tavaly nyáron igazolt Rómából Madridba 24 millió euróért, szerződése pedig még további két évre köti a spanyol fővárosba.