Vágólapra másolva!
A legtöbb olyan országban, ahol őszi-tavaszi rendszerben zajlik a bajnokság, már véget értek a küzdelmek, de pár kivétel azért található. Romániában például csak a hét végén rendezték meg az utolsó fordulót, és a bajnoki cím sorsa is csak most dőlt el, mégpedig a Steaua javára. Svájcban ellenben osztályozót rendeztek, amelyen az egyébként liechtensteini FC Vaduznak harmadik nekifutásra sem sikerült a bravúr, hogy felkerüljön az élvonalba.

Keleti szomszédunknál csak a hét végén ért véget a pontvadászat, és a szenzáció végül elmaradt: a szinte az egész idény során vezető Steaua Bucuresti megszerezte az aranyérmet. Jellemző a román labdarúgás főváros-központúságára, hogy az első négy pozícióban egyaránt bukaresti együttes végzett, de a szintén fővárosi Sportul Studentesc is befért az első hat közé.

A Steaua áprilisban még magabiztosan vezette a táblázatot a fő riválisnak számító Dinamo Bucuresti előtt, azonban jött egy kisebb hullámvölgy, és az előny máris egypontosra csökkent. Ennek eredménye az lett, hogy a klub elnöke, a román labdarúgás teljhatalmú urának tartott Gigi Becali menesztette a trénert, az olasz Walter Zengát, és a kispadra a sportigazgatót, Dumitru Dumitriut nevezte ki, akinek segítője a csapatkapitány és Zenga mellett pályaedzőként is tevékenykedő Dorinel Monteua, illetve a rutinos középpályás, Florentin Dumitru lett.

Irányításukkal megszakadt a nyeretlenségi sorozatot, és előbb az FCM Bacaut, majd az FC Brasovot is legyőzte a gárda, ám mivel a Dinamo sem botlott, az elsőség sorsa csak az utolsó fordulóban dőlt el. A Steaua egypontos előnnyel várhatta a játéknapot, ám helyzete nem volt egyszerű, hiszen ellenfele a télen válogatott játékosokkal megerősödött, és kiesőjelöltből erős középcsapattá vált Politechnica Timisoara volt. A temesváriak az ősszel mindössze két vereséget szenvedtek, legutóbbi öt meccsükön még csak gólt sem kaptak, és most is meglepetésre készültek: az első félidő közepén a szenegáli csatár, Mansour Gueye révén megszerezték a vezetést.

A fővárosiak azonban nem estek kétségbe, még a szünet előtt egyenlítettek a válogatott csatár, Andrei Cristea kapáslövésével, majd a második játékrész elején az irányító középpályás, Nicolae Dica a győztes találatot is megszerezte - neki ez volt a 12. gólja a szezonban, amivel házi gólkirály lett a Steauánál. A gárda a hátralévő időben már csak arra ügyelt, hogy megőrizze az előnyt, ami sikerült is, így az egykori BEK-győztes megszerezte története 22. bajnoki címét - a csapat utoljára 2001-ben nyert aranyat. A drukkerek nem feledkeztek meg Zengáról sem: a lefújást követően kifeszítettek egy transzparenst, amelyen a következő volt olvasható: "Walter, ez az aranyérem a tiéd is".

A Dinamo így hiába nyerte meg a maga mérkőzését az Arges Pitesti ellen idegenben, be kellett érnie az ezüstéremmel, ami a tavalyi bajnokcsapat számára kisebb csalódást jelent. A Rapid az előző esztendőhöz hasonlóan ismét a harmadik helyen végzett, pedig a zárófordulóban nem bírt a fővárosi egyetemi csapattal, a Sportul Studentesckel, ám a szintén bukaresti FC National hiába érte utol pontszámba a Rapidot, az egymás elleni eredmény alapján leszorult a dobogóról, és így az UEFA-kupa-indulásról is lecsúszott.