Vágólapra másolva!
Budapestre látogat a világranglistán jelenleg harmadik helyezett argentin labdarúgó-válogatott, amely augusztus 17-én a szeptemberi világbajnoki selejtezőkre készülő magyar együttessel találkozik.

A szakértők szerint pillanatnyilag José Pekerman szövetségi kapitány gárdája számít a földkerekség legjobb nemzeti együttesének, ezt a múlt héten hazai pályán bizonyította, amikor vb-selejtező keretében 3-1-re legyőzte a brazil alakulatot.

"Örülhetünk annak, hogy eljön hozzánk az argentin csapat. Kiváló egyéniségek alkotják a világ legjobb válogatottját. Úgy gondolom, rengeteget tanulhatunk tőlük a fontos selejtezők előtt" - mondta Lothar Matthäus, a magyar csapat német szövetségi kapitánya.

A játékosként 150-szeres válogatott szakember szép és kevésbé jó emlékeket is őriz a dél-amerikaiakról. "Két évtizedes pályafutásom során rengeteg alkalommal találkoztam az argentinokkal, kétszer világbajnoki döntőben: 1986-ban ők, négy évvel később pedig mi voltunk a jobbak. Vagyis felemás, de inkább szép emlékeket őrzök róluk" - jegyezte meg a szakvezető.

A magyar-argentin mérkőzés kapcsán számos támogatói akcióra sor kerül, amelyek révén a szurkolók kedvezményes áron juthatnak az amúgy 3900 és 13 900 forint közötti belépőkhöz.

Az MLSZ hétfői budapesti sajtótájékoztatóján az is elhangzott, hogy újabb céggel bővült a támogatók köre. A jövőben a Bet and Win internetes sportfogadásokkal foglalkozó nemzetközi cég is segíti a szövetség munkáját.