Vágólapra másolva!
A Voetbal International értesülése szerint a holland Feyenoord új vezetőedzője, Erwin Koeman még az első három kapus között sem számít Babos Gáborra, a magyar válogatott hálóőrére.

A Voetbal International úgy értesült, a Feyenoord új szakvezetése nem tart igényt Babos Gáborra. A napokban kinevezett Erwin Koeman a lap információja szerint Patrick Lodewijks mellett az RBC-től frissen szerződtetett Maikel Aertsnek szavaz majd bizalmat, míg harmadik számú hálóőrként az egyiptomi Sherif Ekramy jön számításba.

A lap egyértelműen csalódást keltő szezonként értékeli a magyar kapus idei teljesítményét, megemlítve, hogy Ruud Gullit vezetőedző sem mindig neki szavazott bizalmat.

Felröppent a hír, hogy esetleg a hálóőr visszaszerződik korábbi sikerei színhelyére, a NAC Bredába, ám a De Telegraaf szerint a kapus túl drága már a kiscsapat számára. A Breda kétmillió euró helyett inkább csupán 400 ezret áldozott, ennyiért szerződtette a Genk 27 éves hálóőrét, Davy Schollent.

Erwin Koeman egyébként a hét elején megnevezte segítőit, így a Feyenoord munkájában a továbbiakban Henk Duut és John Metgod is részt vesz. Rossz hír a szakvezetés számára, hogy a csapat japán játékosa, Ono Sindzsi a válogatott edzésén lábközépcsonttörést szenvedett.